Tragédia

2022.10.31. 11:01

Akár másfél százan is meghalhattak az indiai függőhíd leszakadása miatt (videó)

Az első jelentésekben még hatvanra becsülték a halottak számát.

Túlélők után kutatnak a tragédia helyszínén

Forrás: Sam Panthaky

Fotó: AFP

A szerencsétlenség vasárnap este történt a nyugat-indiai Gudzsarát államban lévő Morbi településen - közölte a The Times of India című lap és az NDTV televízió.

Az NDTV jelentése szerint 141 ember meghalt, 177 embert pedig kimentettek, amikor

a gyaloghíd, amelyet nemrég nyitottak meg újra a felújítást követően, összerogyott.

Az 1,25 méter széles és 230 méter hosszú hidat a 19. században, a brit gyarmati uralom idején építették. Nemrég felújították, és október 26-án újra megnyitották a forgalom előtt. A híd a Manccsu-folyó felett ívelt át.  

A Times of India egy rendőrségi tisztviselőre hivatkozva 132-re tette a halálos áldozatok számát.

A tragédiáról készült felvételeket itt tudja megtekinteni:

A médiajelentések százra teszik a sérültek számát. Számos embert még mindig eltűntként tartanak nyilván. A szerencsétlenül járt emberek többsége pihenésre vágyó helyi volt.

A sajtó szerint a katasztrófa idején akár 500 ember is tartózkodott a 232 méter hosszú függőhídon.

A közösségi médiában közzétett képeken és videókon látszik, ahogy a gyalogos híd középen szétszakad, és több ember kapaszkodik, hogy ne essen a vízbe.  

A baleset ügyében vizsgálatot indítottak - mondta Bridzses Merdzsa gudzsaráti munkaügyi miniszter az NDTV-nek.

Narendra Modi miniszterelnök hivatala a Twitter közösségi oldalon bejelentette, hogy kártérítést fizetnek az áldozatok családjainak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában