Ülésezett a Védelmi Tanács

2022.11.15. 21:16

Nyugalomra int a magyar kormány (videó)

A kormány nevében nyugalomra intett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a lengyelországi rakétabecsapódással és a Barátság kőolajvezeték leállásával kapcsolatban kedden este az M1-nek adott interjújában, hangsúlyozva, hogy Magyarország kőolajellátása biztosított.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

Forrás: MTI

Fotós: Kovács Tamás

„A kormány nyugalomra int, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni az első hírekből”

– erről beszélt a honvédelmi miniszter a Lengyelországot elérő rakétatámadás és a Barátság kőolajvezeték leállása után az M1 közszolgálati csatornán. Az események miatt Orbán Viktor miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot, ennek üléséről érkezett a közmédia stúdiójába a miniszter – írja a Magyar Nemzet.

– Az ország kőolajellátása biztosított nemcsak mostanra, hanem a következő hónapokra is – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Hozzátette: „Meg kell várni a megerősített információkat, a rakétatámadással kapcsolatban egyelőre nem tudjuk, hogy mi történt, várjuk a lengyelek tájékoztatását.”

A miniszter beszélt a NATO főtitkárával, és több szomszédos ország miniszterével is, mindenki a nyugalom megtartását szorgalmazza. Mindenkivel kapcsolatban vagyunk, európai és NATO-szövetségeseinkkel is,

a Magyar Honvédség pedig készen áll az ország védelmére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában