Sikeres program

2022.11.16. 12:15

Megmarad a közfoglalkoztatás

Még idén hétmilliárd forint többletforrást biztosít az állam a futó közmunkaprogram folytatására, jövőre pedig 110 milliárd forintot szánnak rá a költségvetésből – mondta el a Magyar Nemzetnek a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Közmunkás energiafűz ültetvényt kapál Tiszasason 2013. október 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Bugány János

A lap szerdai számában megjelent interjúban Rétvári Bence a közfoglalkoztatást a kormány egyik sikeres programjának nevezte a 2010 utáni időszakból. „A kormányzásunk elején magas volt a munkanélküliség, ezért sokaknak csak a közfoglalkoztatás tudott munkát és jövedelmet biztosítani a segélyek helyett. A gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre több munkahely jött létre az utóbbi években, ami miatt logikusan csökkent a közmunkások száma” – tette hozzá.

RÉTVÁRI Bence
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára
Fotós: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

A közfoglalkoztatottak létszáma 2016-ig folyamatosan, több mint kétszázezerre nőtt, majd ez a létszám a gazdasági növekedéssel és az egyre több munkahely létrejöttével mára hetvenezerre csökkent – ismertette.

Rétvári Bence emlékeztetett rá, a baloldal a kezdetektől támadta a közfoglalkoztatást, pedig az sokaknak nyújtott segítséget és kiszámíthatóságot. „Legutóbb azzal riogatott a baloldal, hogy jövőre töredékére csökken a közfoglalkoztatás költségvetési támogatása, ezért leállnak a közfoglalkoztatási programok. Ez természetesen teljesen alaptalan rémhírkeltés volt” – jegyezte meg, és felhívta a figyelmet arra, hogy a közfoglalkoztatási programok általában tavasszal indulnak, „és ez 2023-ban is így fog történni”.

Rétvári Bence kifejtette: a szankciók miatt egész Európát energiaválság sújtja, magas az infláció, gazdasági válság és a munkanélküliség veszélye fenyeget. „Most tehát különösen fontos, hogy Magyarországon van egy kipróbált és jól működő közfoglalkoztatási program, ami nehéz helyzetben kínál átmeneti segítséget a munkahelyüket elvesztőknek” – hangsúlyozta.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság és munkaerőpiac egyelőre válságálló, továbbra is rekordmagas (4,7 millió) a foglalkoztatottak száma, 3,8 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami az ötödik legalacsonyabb az Európai Unióban. A szankciós válság miatt a kormány a munkahelyek védelmére számos programot indított el, ilyenek például a vállalkozói kamatstop, a kis- és középvállalatok rezsitámogatása, a gyármentő program vagy épp a Széchenyi-kártya-program – sorolta az államtitkár.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában