2022.12.02. 21:34
Ismét megszakadhat a párbeszéd Szerbia és Koszovó között
A jelek szerint nem várható előrelépés Szerbia és Koszovó viszonyának rendezésében, miután Alekszandar Vucsics bejelentette tegnap, nem utazik el december 6-án a tiranai EU–Nyugat-Balkán-csúcsra.

Aleksandar Vučić szerb elnök sajtótájékoztatót tart Belgrádban 2022. december 2-án
Forrás: Anadolu Agency/AFP
Fotó: Milos Miskov
A szerb elnök a döntést azt követően hozta meg, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök egy nem Belgrád-párti szerb politikust nevezett ki kisebbségi miniszternek.
A Belgráddal szorosan együttműködő Szerb Lista képviselői ugyanis lemondtak tisztségeikről a koszovói kormányban a rendszámtáblák körüli vitákat követően, valamint amiatt, hogy Pristina továbbra sem tette lehetővé a koszovói szerb községek közösségének megalakítását. Belgrád továbbá azt is nehezményezi, hogy az Európai Unió nem követeli kellően erélyesen Pristinától a brüsszeli megállapodásban lefektetettek megvalósítását. Az uniós közvetítéssel nemrég született egyezség szerint Szerbia felhagy azzal, hogy koszovói települések nevével ellátott rendszámokat állítson ki, Koszovó pedig eláll a koszovói szerbek rendszámtáblacseréjére vonatkozó intézkedésektől, illetve a pénzbüntetések kirovásától – számolt be róla korábban lapunk.
Albin Kurti a fejlemények kapcsán ugyanakkor megismételte, hogy ellenzi a szerb községek közösségének megalakítását, mert az „Szerbia állama lenne Koszovón belül”.
A boszniai N1-nek adott interjújában újra kifejtette, hogy Belgrádnak először el kellene ismernie Koszovót.
Az események Szerbia polgárainak véleményét is befolyásolják. A CRTA szervezet legfrissebb felmérése szerint többségük, hetven százalékuk nem hiszi, hogy a Belgrád–Pristina párbeszéd folytatódhat, és annak eredményeként stabilizálódik a helyzet. A válaszadók 62 százaléka támogatja a párbeszéd folytatását, de olyan formában, hogy az ne vezessen Koszovó elismeréséhez.
Sokatmondó lehet, hogy 21 százalékuk a párbeszéd felfüggesztését és a koszovói kérdés befagyasztását sürgeti, miközben szintén 21 százalékuk elfogadná Szerbia és Koszovó államiságának kölcsönös elismerését.
A megkérdezett ezer személy 43 százaléka mondta azt, hogy közömbösen viszonyulna az európai uniós csatlakozási tárgyalások megszakításához.
A teljes cikket itt olvashatja el