Magyarázkodás

2022.12.14. 15:52

Tordai Bence most a Hír TV riporterét hibáztatja kínos telefonbeszélgetése miatt

Azzal mentegetőzik az ellenzéki képviselő egy Facebook-bejegyzésben, hogy szerinte egy katonatiszt telefonszámáról hívták fel, és így csalták őt tőrbe. Mint ismert, a minap csúnyán lebukott Tordai Bence, ugyanis a Hír TV birtokába került felvételen a politikus egy olyan személlyel beszél, akit a Tanítanék Mozgalom tagjának hitt.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. december 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A képviselő a felvétel nyilvánosságra kerülése óta balliberális portáloknak nyilatkozva igyekszik „trollhívásként” beállítani a telefonbeszélgetést, és Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom tagja szintén tagadja, hogy valaha is tanácsot kértek volna politikusoktól – írja a Magyar Nemzet.

Tordai, bár beismerte, hogy ő hallható a felvételen, elmondása szerint azt nem tudta, hogy a vonal másik végén nem a Tanítanék egyik tagja volt. Az országgyűlési képviselő közösségi oldalán később arról írt, hogy „egy kis nyomozás” után rájött, hogy a Magyar Honvédség egyik tisztjének a telefonjáról jött a hívás, akinek a lánya annál a televíziónál dolgozik, ahol először kiszivárgott a hangfelvétel, vagyis a Hír TV-nél. 

Hozzátette, vizsgálatot kezdeményeznek a honvédelmi miniszternél, a MÚOSZ Etikai Bizottságához fordulnak és eljárást indítanak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH), mivel Tordai szerint egy magánbeszélgetés engedély nélküli rögzítése, ártó szándékkal való manipulálása és nyilvánosságra hozása jogellenes. Tordai Bence „kis nyomozása” azonban súlyos kérdéseket vet fel. Először is, honnan vette az elmondott információkat a Párbeszéd politikusa, és milyen alapon, milyen vizsgálatot kezdeményezne a Magyar Honvédségnél? Bejegyzéséhez pedig annak a Hír TV-s riporternőnek a nevét és a képét is csatolta, aki állítása szerint a politikusra nézve kínos hangfelvételért felelős, ami a személyiségi jogok megsértését is felveti.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség reagálása

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményében határozottan elítéli a sajtószabadságot és a személyiségi jogokat ért újabb durva támadást. Hangsúlyozták, kiállnak megtámadott kollégájuk mellett, és visszautasítják, hogy politikusok újságírókat fényképük és nevük közlésével próbáljanak megfenyegetni, lejáratni és hallgatásra bírni.

A médiaszövetség emlékeztetett: szervezetük mindig is határozottan kiállt a sajtó és a vélemény szabadsága mellett.

Felemelték a szavukat, amikor az ATV szerkesztőségét érte durva támadás egy budapesti polgármester részéről. Tiltakoztak, amikor politikai nyomásra bontottak szerződést a ferencvárosi önkormányzati havilap szerkesztőjével. Elítélték, amikor baloldali véleményvezérek egy nekik nem tetsző frekvenciadöntés miatt munkájuk feladására szólították fel az ATV-médiacsoport újságíróit. Nem hallgattak akkor sem, amikor egy ellenzéki pártvezető eltiltotta volna hivatásuk gyakorlásától azokat az újságírókat, akiket ő propagandistának ítélt.

Kiemelték, nem hallgatnak most sem: kiállnak megtámadott kollégájuk mellett. Felháborítónak tartják, hogy bárki egy neki nem tetsző hír után újságírók telefonszámai és családi kapcsolatai után nyomozzon és azokat közzétegye.

Visszautasítják, hogy bizonyítékok és érvényes bírósági ítéletek nélkül bárki pellengérre állítson és megbélyegezzen munkájukat végző újságírókat, megsértve ezzel személyiségi jogaikat. Felszólítanak minden jóérzésű kollégát, hogy vállaljon szolidaritást a Hír TV bizonyítékok nélkül megtámadott riporterével. És ha már Tordai képviselő a MÚOSZ-hoz fordult, ők is felkérik a valaha szebb napokat látott szervezetet, vizsgálja ki, etikusnak tartja-e, hogy politikusok a magánéletet és a személyiségi jogokat megsértve ilyen durva támadásokat intézzenek munkájukat végző újságírókkal szemben – zárul az MNMSZ közleménye.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában