Üzengetések

2023.01.06. 08:21

A Jobbik szerint hazugságokat terjeszt Molnár Enikő

Molnár Enikő a közösségi oldalán arról írt, hogy a Jobbik decemberi rendezvénye azért maradt el, mert a pártban már „egy életképes kongresszust, sőt semmilyent nem tudnak tartani” Jakab Péter megpuccsolása után.

Gyöngyösi Márton a Jobbik szolnoki kampányzáró rendezvényén 2019. május 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Hazugságokat terjeszt Jakab Péter volt kabinetfőnöke, aki a közösségi oldalán azt állította, hogy a Jobbik decemberi kongresszusa érdeklődés hiányában maradt el – állítja a Jobbik. A párt a Mandiner.hu-nak a kongresszus meghiúsulását azzal magyarázta, hogy azt néhány felmerülő kérdés további kidolgozása miatt halasztották az új évre. Hozzátették, a párt nem tűri és nézi tétlenül a hazugságok terjesztését, ezért céljuk, hogy tisztázzák az igazságot.

Ismert, Molnár Enikő a közösségi oldalán arról írt, hogy a Jobbik decemberi rendezvénye azért maradt el, mert a pártban már „egy életképes kongresszust, sőt semmilyent nem tudnak tartani” Jakab Péter megpuccsolása után. Állítása szerint az aktivisták elfogytak, támogatottság nincs, ami van, az pár száz millió. „Nem véletlenül tart Gyöngyösi Márton – aki nem ismerné, ő a Jobbik elnöke – több megyét összevonva már csak pár főnek »beszélgetéseket«, amiket Jobbik-tagoknak hirdet meg” – állította Molnár.

A volt kabinetfőnök továbbra is fenntartja korábbi állítását. A Hír TV-nek azt mondta, a Jobbik már valójában nem is létezik, hiszen az a párt, amely egy kongresszust sem tud összehívni, életképtelenné vált. Molnár Enikő arról is beszélt, hogy a Jobbik mai elnökségi ülésén nehéz helyzetbe kerülhetnek azok, akik nem feltétlen értenek egyet a párt irányvonalával, ezért felmerülhet a kizárásuk is. A Magyar Nemzet kérte a Jobbik reagálását volt tagjuk kijelentéseire, de lapzártáig nem válaszoltak.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában