Idegen érdekek

2023.03.14. 12:31

Alapjogokért Központ: a tagállamok maradék szuverenitását is elvenné Brüsszel

Az Európai Bizottság demokráciacsomagja, valamint egyéb más jogalkotási kezdeményezések is azt célozzák, hogy Brüsszel elvehesse a tagállamok maradék szuverenitását, és a választók akaratát semmibe véve Brüsszelből diktálhassák, milyen politikát kell megvalósítaniuk az országoknak – mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament strasbourgi üléstermében az Európai Unió parlamentje létrejötte 70. évfordulójának ünnepségén 2022. november 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Julien Warnand

Kovács István közölte: Brüsszel arra törekszik, hogy a jogállamiság fogalmát a demokrácia fogalma váltsa majd fel a következő időszakban, erre pedig azért lesz szükség, mert a jogállamiság egy jogi kategória, a demokrácia viszont egy filozófiai-politikai kategória, amelynek esetében nincs szükség jogi alátámasztásra.

Habár demokráciafelfogásból is többféle létezik, de Brüsszel csak azt fogadja el, amelyben ő diktálja felülről a cselekvési lehetőségeket, ugyanis minden politikailag releváns területen Brüsszel akarja megmondani, mi demokratikus és mi nem, azaz „igyekszik rátenni a kezét” mindenre, ami most még a tagállami szuverenitás része – mondta a stratégiai igazgató.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában