Segítség a bajban

2023.03.03. 19:20

Több mint százmillió forint értékű segélyszállítmányt indított útnak Kovács Zoltán államtitkár

A Kárpátalján is tevékenykedő magyar karitatív szervezetek közreműködésével - generátorokból, tartós élelmiszerekből, gyógyszerekből és higiéniai termékekből álló – segélyszállítmányt indított útnak a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Beregszászról.

Több mint százmillió forint értékű segélyszállítmányt indított útnak Kovács Zoltán államtitkár Beregszászról, 2023. március 3-án

Forrás: Facebook

Kovács Zoltán a beregszászi római katolikus plébánia udvarán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Ukrajnában, ezen belül Kárpátalján humanitárius támogatást nyújtó karitatív szervezetek - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat - már több mint egy éve, az orosz-ukrán háború első napjától kezdve folyamatosan támogatják a menekülteket és a rászorulókat.

Kovács Zoltán emlékeztetett arra, hogy Magyarország ezzel történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre. 

A Híd Kárpátaljáért program mára kibővült, és a hat említett karitatív szervezet Ukrajna belső vidékein is kifejti tevékenységét és „segíti a civil hátország a hétköznapi életet”.

 Az államtitkár aláhúzta: 

a hivatalos adatok szerint Magyarország eddig 123,3 milliárd forintnyi segítséget nyújtott, ami tartalmazza a karitatív szervezetek által eljuttatott közvetlen segítséget, infrastrukturális fejlesztési és helyreállítási támogatást és az üzemanyag-szállítmányok értékét. 

Csak a karitatív szervezetek által célba juttatott segélyek értéke 13 milliárd forintot tesz ki – közölte az államtitkár. 

Kovács Zoltán leszögezte: Magyarország a háború kitörésének első napja óta következetesen békepárti, a háborút a lehető leggyorsabban be kell fejezni. 

Emellett kiemelte, hogy az ország humanitárius vállalásainak mértéke messze meghaladja a méreteihez és lehetőségeihez képest elvárható szintet.

Magyarország segít mindenben, amiben tud: részt vesz a helyreállítási, infrastrukturális, oktatási, egészségügyi programokban – fejtette ki az államtitkár.

Kovács Zoltán: éljenek bárhol a világban, sem egy magyart, sem egy magyar közösséget nem hagyunk magára

A beregszászi római katolikus templomban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma turisztika szakos végzős hallgatóinak pénteki diplomaátadó ünnepségén Kovács Zoltán kiemelte, hogy a turizmus fejlődésének fő alapfeltétele a béke és az egymás iránti tisztelet és megértés.
Az államtitkár aláhúzta:

Magyarország kormánya 2010 óta következetesen, szisztematikusan és kitartóan képviseli a nemzetpolitikában azt az elvi és gyakorlati magatartást, amely a mai napon a szakképző intézet és a főiskola működésében is megnyilvánul.

 Az államtitkár kifejtette, hogy a külhoni magyar közösségek megőrzése, „a világon bárhol élő magyar közösségek és egyének megbecsülése nem pusztán öncél és nem irányul senki ellen”.

A fő cél az, hogy a kölcsönös megbecsülés alapján „a körülöttünk és a világban élő nemzetek biztosítsák, hogy a magyar közösség, bárhol éljen a világban, meg tudjon maradni”, képes legyen szerzett, meglévő több évszázados kulturális örökségét, jogait élvezni és használni.

Kovács Zoltán rámutatott, hogy Magyarország kormánya több mint egy évtizede következetesen és kitartóan dolgozik ezen elvek érvényesítéséért „nem mások ellenében, hanem az egymással való együttműködés érdekében”.

Magyarország álláspontja a háború, az orosz agresszió első napjától kezdve következetes: békét kell teremteni. 

Legyen vége az öldöklésnek, álljon helyre a béke, mert csak akkor lehet egymással értelmesen beszélni és a helyi közösségek, az egymás mellett élő népek, nemzetek és országok együttműködéséért tenni

– tette hozzá.

Éljenek bárhol a világban: sem egy magyart, sem egy magyar közösséget nem hagyunk magára

– hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Az államtitkár, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a szakgimnázium vezetői 24 turisztika szakos végzősnek nyújtottak át diplomát.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában