Terrorveszély

2023.04.05. 13:40

Merényletre készült egy 14 éves fiú Franciaországban, robbanóanyagot gyártott (videó)

A kamasz elkötelezte magát az Iszlám Állam tanai mellett.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Egy tizennégy éves kamaszt vettek őrizetbe a francia hatóságok a német és svájci határ közelében lévő Haut-Rhin megye Rosenau nevű településen, derül ki a történtekről beszámoló BFMTV cikkéből – írja a V4NA.

A kamaszra a hírszerzés (DGSI) nyomozói figyeltek fel néhány nappal ezelőtt. A fiatal fiú közösségi médiás tevékenysége és bejegyzései alapján egyértelműen az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tanait vallotta, valamint azon volt, hogy robbanóanyagot gyártson.

Lapértesülések szerint ez sikerült is neki, a házkutatás során ugyanis triaceton-peroxid (TATP) alapú robbanóanyagot találtak a gyermek otthonában, ennek ellenére a szokásos 96 óra helyett mindössze 48 órára vették őrizetbe, fiatal életkorára való tekintettel.

A történtekről hírt adott a Twitteren Gérald Darmanin belügyminiszter is, azt írta, hogy a terrorveszély továbbra is magas Franciaországban. Hozzátette, hogy a Belügyminisztérium szolgálatai teljes éberséggel dolgoznak, amiért köszönetet mondott nekik.

A BFMTV helyszíni tudósítója a fiú családi hátterével kapcsolatban elmondta, hogy az őrizetbe vett kamasz egy négy gyermekes mozaikcsaládból származik és a szomszédok elmondása alapján intelligens, jó tanuló fiúról van szó, ezért mindenkit meglepett a letartóztatása. A fiú radikalizálódásával kapcsolatban a riporter elmondta, hogy a családja nem mondható vallásosnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában