Fellebbez

2023.05.10. 07:29

Donald Trumpot ötmillió dollár megfizetésére ítélte a bíróság az 1996-os zaklatási ügyben

Nem marasztalta el Donald Trumpot az ügyében eljáró New York-i bíróság kedden hozott döntésével nemi erőszak miatt, de a volt amerikai elnöknek rágalmazás és tettlegesség miatt összesen 5 millió dollár kártérítést kell fizetnie egy nőnek egy 1996-os zaklatási ügy miatt.

A 2024-es amerikai elnökválasztáson újrainduló Donald Trump volt amerikai elnök beszédet mond a Manchesterben tartott kampányrendezvényen, New Hampshire-ben 2023. április 27-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: C. J. Gunther

A polgári peres eljárást New Yorkban tárgyaló bíróság esküdtszéke néhány óra alatt hozott döntést, amellyel nem marasztalta el Trumpot nemi erőszak miatt, ugyanakkor megalapozottnak találta a felperes, E. Jean Carroll állítását a zaklatást, szexuális bántalmazást és rágalmazást tekintve.   

Donald Trump az ítélet kihirdetése után a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, hogy fogalma sincs, ki az a nő, aki beperelte őt, az ítéletet pedig szégyennek nevezte, ami szerinte része az ellene zajló, „minden idők legnagyobb boszorkányüldözésének”. Ezt megelőzően közölte, hogy mindenképpen fellebbez az ítélet ellen, mert nem kapott lehetőséget arra, hogy megvédje magát.   

Az ügy három héten keresztül zajló tárgyalássorozatában Donald Trump személyesen nem jelent meg a bíróságon, és a bíró felszólítását elutasítva nem tett tanúvallomást. Védője, Joe Tacopina arra hivatkozott, hogy nincs értelme a volt elnök tanúvallomásának, ugyanis a felperes az állításában szereplő eset részleteire nem tud visszaemlékezni.   

A volt elnök tavaly októberben adott vallomásában a „legnevetségesebb és legundorítóbb kitalált sztorinak” nevezte a vádat.   

A 2019-ben indított perben E. Jean Carroll azt állította, hogy 1996-ban, New Yorkban, a Trump-toronyházzal szemben található luxusáruház próbafülkéjében az együttléte Donald Trumppal erőszakossá vált, és az akkori üzletember megerőszakolta őt. A nő az incidens pontos időpontjára a bíróságon tett tanúvallomásában nem tudott visszaemlékezni.

E. Jean Carroll mellett tanúként szólalt meg két barátnője, akik azt mondták, hogy Carroll annak idején elmesélte nekik a találkozóját Donald Trumppal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában