Amnesty International

2023.05.03. 13:27

Hamis képeket közölt a Soros György által pénzelt jogvédő szervezet

2021-ben az egész világsajtón végigment a kolumbiai tüntetések híre, ám akkor a rendőri brutalitás bemutatására mesterséges intelligencia segítségével készült, hamis fotókat közölt a Soros György által pénzelt jogvédő szervezet, az Amnesty International, amely hazánkkal szemben rendszeresen fogalmaz meg erős kritikákat.

Az Amnesty International jogvédő szervezet mesterséges intelligenciával készült felvétele a 2021-es kolumbiai tüntetésekről

Forrás: Amnesty International

A The Guardian brit napilap közlése szerint az egyik nagy port kavart fotón egy tüntető nőt rángatnak el a rendőrök, ám a fényképen valami nincs rendben: sem a tüntetők, sem a rendőrök arca nem látható tisztán. 

Ezenfelül a rendőri egyenruha sem az akkori viseletnek megfelelő, valamint a tüntető nő előtt látható kolumbiai zászló színei sincsenek a megfelelő sorrendben: a sárga, kék, piros színeket ugyanis felcserélték. Az érintett fotókat azóta eltávolította oldalairól az Amnesty International, azonban fotóriporterek és szakértők arra figyelmeztettek, a mesterséges intelligenciával készült képekkel a jogvédő szervezet alááshatja saját munkáját és hitelességét – írja a Magyar Nemzet.

A hírre már a sorosista szervezet is reagált, közleményükben azt írták: „Töröltük a képeket a közösségi oldalainkról, nem akarjuk ugyanis, hogy a mesterséges intelligenciával készült felvételek miatti kritikák elvonják a figyelmet az áldozatok támogatásáról szóló üzenetekről.” A szervezet hozzátette: komolyan veszik a kritikát.

Nem ez egyébként az első botrány az Amnesty International körül, legutóbb magyarországi alkalmazottjainak zaklatásáról és diszkriminációról érkeztek hírek. 

A teljes cikk ITT olvasható el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában