ActiCity

2023.05.12. 09:46

Orbán Viktor: Veszprémről beszélni könnyű, míg Európáról körültekintést igényel (videó)

„Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését, akkor mi végre az Európai Unió?” – tette fel a kérdést Orbán Viktor Veszprémben, az ActiCity megnyitóján. A miniszterelnök szerint Veszprémről beszélni hálás, Európáról beszélni viszont körültekintést kíván. A kormányfő ugyanakkor úgy véli: ha szerencsénk van, megtaláljuk az egyensúlyt a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés között.

MW

Orbán Viktor miniszterelnök beszédét mondja a veszprémi ActiCity mozgáscentrum megnyitóján

Forrás: Napló

Fotó: Nagy Lajos

A miniszterelnök részletezte, hogy Veszprém fejlődése 2010 óta sikertörténet. – Az itt élőket úgy ismerem, mint akik mindig büszkék voltak veszprémi mivoltukra. Szinte tapintható polgári kultúra, pannon műveltség és öntudat – hívta fel a figyelmet a kormányfő a Magyar Nemzet beszámolója szerint. Kiemelte, hogy 

mindig csodálattal bámulta a dombokra épült Veszprém romantikus látképét.

A kormány teljes szívvel támogatta, hogy Veszprém legyen Európa kulturális fővárosa szögezte le.

A beszédet itt tudja megtekinteni:

Európáról beszélni nehéz feladat

Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott: a veszprémiek elutasították az önzés csúnya szokását, és igazi közösséget épített ki a Balaton-parti településekkel, hogy beillessze őket a kulturális élet programjaiba. Orbán Viktor megköszönte az Európai Uniónak, hogy Veszprém, így Magyarország mellett döntöttek. Szerinte 

Veszprém példája mutatja, hogy ha túl tudnak lépni a hungarofóbiájukon, nagy dolgokra vagyunk közösen képesek.

A miniszterelnök kiemelte, hogy az európai államok együttműködése mindig bonyolult dolog volt.

A Római Birodalom bukása után eldőlt, hogy Európában saját nyelvvel, ösztönvilággal rendelkező nemzetek lesznek

– mondta a miniszterelnök. Szerinte a nemzetállamok felett mindig ott lebegett egy álom: újra egy birodalomba egyesíteni Európát. Nagy Károly, Napóleon, Hitler más-más alapokon, de erről álmodozott.

Megtalálhatjuk az egyensúlyt az európai szuverenitás és a nemzeti öntudat között

– Ha szerencsénk van, megtaláljuk az egyensúlyt a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés között – hívta fel a figyelmet a kormányfő, hozzátéve: ha nincs szerencsénk, elbillen a dolog, és lesz belőle nemzeti konfliktusok aknamezője, vagy a hatalmával visszaélő bürokratikus szervezet. Mint mondta, az EU-t két cél hívta életre: béke és jólét.  

Ma kötésig állunk egy háborúban, és a gazdasági kilátások egyre aggasztóbbak. Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését, akkor mi végre az Európai Unió?

– tette fel a kérdést Orbán Viktor. Leszögezte: ha nem találjuk meg erre a választ, akkor az olyan remek programok napjai meg vannak számlálva, mint az Európa kulturális fővárosa program.  – De ne gyötörjük magunkat ilyen nehéz kérdésekkel, mivel ma ünnepelni jöttünk, és örüljünk annak, hogy még van miért. Éljen Európa kulturális fővárosa, éljen Veszprém, éljen az Európai Unió!  – hangoztatta a miniszterelnök.

 

Mi is az az ActiCity?

Új funkciót kapott a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében a volt veszprémi gyermekkórház felújított épülete. ActiCity néven immár tánc- és mozgásközpontként működik tovább, negyven mozgásművészeti csoportnak ad otthont a zumbától a baletten át a néptáncig. A fejlesztési területen rendezvénytermet és falmászóközpontot, valamint háromszintes parkolóházat is kialakítottak. A projekt EKF-támogatással 10,5 milliárd forintból valósult meg.

 

Kövesse beszédemet élőben 10:20-kor a Facebook és a YouTube oldalamon!

– invitálta az érdeklődőket beszéde előtt a miniszterelnök a közösségi oldalán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában