Haderőfejlesztés

2023.05.22. 11:18

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: komoly hadsereget akarok építeni, amivel számolni kell a régióban

MW

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

Forrás: Fejér Megyei Hírlap

Fotó: Fehér Gábor

Békekatonaságból, »egyenruhás munkavállalók« szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni, amivel számolni kell a régióban. Nem bántani akarom ezzel a seregben ma is szolgáló, számtalan kiváló katonát, hanem érzékeltetni akarom, hogy milyen hozzáállást várok tőlük

– mondta az Origónak adott interjúban Szalay-Bobrovniczky Kristóf. 

Az egy éve hivatalba lépett honvédelmi miniszter kifejtette: Közép-Európa és Magyarország nem tekinthet magára többé úgy, mint a háború kitörése előtt. Más helyzet van, a közvetlen szomszédságunkban egy véres, 20. századi típusú háború dúl, menekültek özönlenek a határainkon át, már százezrek haltak meg, és még ki tudja, hányan fognak – tette hozzá.

A szándékos vagy véletlen eszkaláció lehetősége eközben folyamatosan nyitott.

A honvédelmi miniszter szerint egy modern, NATO-kompatibilis, digitális haderő létrehozása a cél
Fotó: Csudai Sándor / Forrás: Origo

– A nyugati világ összefogott, és eddig sosem látott mennyiségű fegyvert ad át a megtámadott félnek, Ukrajnának. Ezzel Ukrajna eséllyel tud szembeszállni a szuverenitását veszélyeztető támadó ország sok belső problémával küzdő, de nagy tartalékokkal rendelkező haderejével – mondta.

A háború teljesen új helyzetet hozott

A tárcavezető  elmondta: az ötödik Orbán-kormány határozottan elutasítja a háborút, tűzszünetet akar és béketárgyalásokat. Hozzátette: nagyon erős a háborúpártiak ereje és nyomása, de szerinte ki kell és ki fogunk maradni a háborúból. Hozzátette: 2016-tól kezdődően komoly építkezés indult meg a haderőben. 

A háború azonban teljesen új helyzetet teremtett.

– Ahogy a miniszterelnök az évértékelő beszédében meghatározta számunkra: szárazon tartjuk a puskaport, azaz kihasználjuk a lehetőséget, és megerősödünk. Ebben a ciklusban egyedülálló esélyünk van, mert adott a politikai támogatás, pénzügyi erő és a társadalom is fontosnak tartja a biztonságunkat – emelte ki. Hozzátette: 

Ahhoz, hogy a NATO biztonsági garanciái életbe léphessenek, nekünk is el kell végeznünk a feladatainkat, és mindenekelőtt egy erős, nemzeti haderővel kell rendelkeznünk, nem hagyatkozhatunk kizárólag másokra.

Lesz harmadik világháború?

Magyarország honvédelmi minisztere elmondta: kiváló katonai és geostratégiai szakértőink vannak, akik erről alapos és átgondolt elemzéseket tudnak felvázolni, és meg is szokta hallgatni őket, de ő nem bocsátkozna ilyen jóslásokba.

Ami biztos, hogy minden eshetőségre készen kell állnunk. Ezért is beszélt dr. Böröndi Gábor altábornagy, az új vezérkari főnök a parlamenti meghallgatásán a nukleáris elrettentés szempontrendszerének beemeléséről a magyar haderőről való gondolkodásunkba

– ismertette. A kormány célja, hogy senkinek se jusson eszébe egy esetlegesen, a jövőben előforduló háborús konfliktus esetén hazánk felé venni az irányt.

– Ahhoz, hogy megfelelő elrettentő erőt tudjunk felmutatni, azt tervszerűen fel kell építenünk. Ez a feladat legalább három fontos területen és időben párhuzamosan jelentkezik. Fegyvereket és haditechnikai eszközöket gyártunk és vásárolunk azért, hogy az örökölt, elavult szovjet fegyverekkel rendelkező haderőt teljesen átfegyverezzük, ezzel növeljük a harcképességét, és egy modern, NATO-kompatibilis, digitális haderőt hozunk létre – részletezte. 

Újraindult a hazai védelmi ipar

Magyarország a saját haderejének fejlesztését európai uniós partnerek választásával és önálló védelmi ipar fejlesztési fókusszal kezdte meg – emlékeztetett, utalva a Zalaegerszegen épült Lynx gyalogsági harcjármű-gyárra, a kiskunfélegyházi Cz-colt termékeket készítő kézifegyvergyárra és az Airbus helikopter alkatrészeit gyártő gyulai üzemre. Hozzátette, egyéb beruházások mellett így fog megépülni Várpalotán a nagy kaliberű lőszer- és robbanóanyag-üzem is.

Hozzátette: 

a legmodernebb eszköz sem ér semmit, ha nincs mögötte kiképzett, rátermett, elhivatott magyar katona. 

Ezért a személyi állományban, a toborzás terén és a vezetésben is olyan kultúraváltást hajtanak végre, ami a katonák körében a harci szellem megerősödését, az altiszti és tiszti szinten pedig az öntevékeny, felelősségvállaló vezetői magatartást erősíti. Harmadrészt pedig szervezeti változásokat hajtanak végre a fenti célok érdekében. 

A honvédelmi miniszterrel készült teljes interjút itt olvashatja el

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában