Genderlobbi

2023.05.17. 09:12

Transz aktivisták szerint anyák napja helyett szülők napját kellene ünnepelni

Az amerikai anyák napján is tevékenykedtek a transz aktivisták, többen is azt hangoztatták, hogy a transz nők is lehetnek anyák, ennek megfelelően pedig a befogadás jegyében a Szülők napját illene ünnepelni.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Újabb fronton támadják az anyákat, és újabb fronton akarják a liberálisok felszámolni az anyaság intézményét. Egy, az interneten megosztott videóban egy magát nőként azonosító biológiai férfi azt magyarázza, hogy Amerikának szülők napját kellene tartania, nem pedig Anyák napját, ugyanis az nem eléggé befogadó – írja a V4NA.

Az évnek két különböző ünnepnapja is van, amit megkérdőjelezek. Van az anyák napja és az apák napja. Transz személyként, transz nőként melyiket ünnepeljem? Nem érzem magam apának. Holnap van anyák napja, anyának érzem magam, de ki fog ünnepelni engem?

 – tette fel a költői kérdést a férfi.

Csak őszintén szeretném tudni, hogy vannak-e más emberek is, akik nem tudják, melyikbe tartoznak. Anya vagy apa vagy? Hol van a szülők napja? Miért nem lehet egyszerűen szülők napja? Mintha olyan szülő lennék, akit nem érdemes ünnepelni. Miért kell vagy az egyiknek, vagy a másiknak lennem?

– panaszkodott a transznemű nő.

Egy másik videóban egy magát nőként azonosító férfi beszélget a lányával arról, hogy ő az anyukája.

Az Anyák napja az elmúlt években egyre inkább a szélsőbaloldali aktivisták célpontjává vált. Ahogy arról a Breitbart News tavaly beszámolt, a Calvin Klein odáig ment, hogy Anyák napi kampányának részeként egy terhes transznemű férfit mutatott be.

A divatmárka azt állította, hogy az új családok valóságát akarja bemutatni az Anyák napja tiszteletére. A kampányban Roberto Bete, egy brazil transznemű valóságshow-sztár póló nélküli fotói szerepelnek, aki a fotózás idején terhes volt. A fotókon Bete fedetlen hassal és műtéti hegekkel pózol a házastársával, Erika Fernandes tetoválóművésszel.

Óriási felháborodást keltett egy másik eset Kanadában. Egy québeci iskola az anyák és apák napja helyett a befogadóbb „szülők napját” akarta megrendezni – tudta meg a V4NA.

A vita azután kezdődött, hogy a Radio X műsorvezetője, Dominic Maurais megosztott egy képernyőképet egy olyan e-mailről, amelyet a Quebec City-i École de la Chanterelle iskola 2. osztályos diákok szüleinek küldtek, és amelyben a tanárok kifejtik: 

Figyelembe véve diákjaink családjainak heterogenitását idén úgy döntöttünk, hogy nem ünnepeljük az anyák napját és az apák napját. Ennek ellenére szeretnénk még az év vége előtt elismerni önöket, így meg fogjuk tartani a szülők napját.

A tanárok lépése az anyák napjának és az apák napjának eltörléséről felháborodást váltott ki a közösségi médiában, sok québeci nevezte a ötletét értelmetlennek.

A Centre de services scolaire de la Capitale (CSS) iskolakörzet ezután közleményt adott ki, amelyben magyarázkodni kezdett és bocsánatot kért a helyzettel kapcsolatban.

Tekintettel arra, hogy az osztályainkban tanuló diákok egy részének nincs édesanyja vagy édesapja, vagy nevelőszülőknél élnek, a tanárok úgy döntöttek, hogy inkább úgy ünneplik a szülők napját idén tavasszal, hogy arra kérik a gyerekeket, készítsenek a szülőknek valamilyen ajándékot a kézműves foglalkozásokon. CSS számára egyértelmű, hogy ez a kezdeményezés a tanárok jóindulatú szándékán alapult az osztályukban tanuló diákok családi körülményei miatt. De nyilvánvalóan a kommunikációjuk ügyetlen volt, és lehet, hogy félreértették és félreértelmezték azt, amiért sajnálatunkat szeretnénk kifejezni

– írta a tankerület.

A CSS azt is közölte, hogy az iskola elkötelezett a kommunikációs gyakorlatának javítása mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában