Konferencia

2023.05.08. 11:20

Varga Judit: a kormány mindennap azért dolgozik, hogy Európa keresztény legyen

Az igazságügyi miniszter az Európai Unió történetének tanulságai című konferencián szólalt fel.

MTI

Varga Judit igazságügyi miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A magyar kormány minden nap azért dolgozik, hogy Európa keresztény legyen – jelentette ki az igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten.

Varga Judit az Európa-nap – Amikor a jövő elkezdődött. Az Európai Unió történetének tanulságai című konferencián szólalt fel, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Tanulmányok Intézete szervezett.

A miniszter Robert Schumannak, az Európai Unió (EU) egyik alapítójának szavaira utalt, amelyek szerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Varga Judit úgy vélekedett, hogy ami Magyarországon kipróbálva sikeres, az „nagyüzemi méretben Európában is sikeres lehet”, ezért tartanak ki a konzervatív értékek mellett.

Azt mondta, hogy számára napi EU-s munkája során meghatározó vezérelv az egység és sokféleség tisztelete.

Jövő tavasszal európai parlamenti választásokat tartanak, ezt követően pedig magyar uniós elnökség jön majd – emelte ki a miniszter. Az elnökség 13,5 évente adatik meg, ezért élni kell a lehetőséggel, meg kell mutatni a magyar rátermettséget, kreativitást – jelentette ki.

Varga Judit azt mondta, hogy átfogó munkaterhet visel majd a teljes közigazgatás. Az EU elnökségét betöltő országnak kell biztosítania a kitűzött célok megvalósítását, valamint a jogalkotás folytonosságát is – tette hozzá.

Hangsúlyozta: Magyarország egy olyan unióhoz csatlakozott, amelyben a konszenzus kultúráját tartották a szerződések legfontosabb alapelvének.

A miniszter jelezte: a kormány szerint nem lehet mindig engedni a tagállami önállóságból, sok szakpolitikában minden országnak joga van saját eszköztárának megválasztásához.

Megjegyezte: a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. Erre példa a 2015-ös migrációs válság is: amit akkor Magyarország megfogalmazott mint fő elv, kezd fősodratú EU-s hozzáállássá válni.

Különleges időszaknak nevezte a közvetlenül a választások után következő uniós elnökségét. Magyarország feladatának egy Európa érdekében felmutatott élhető alternatíva megfogalmazását nevezte Varga Judit. Közölte, hogy már hoznak stratégiai döntéseket az elnökséggel összefüggésben.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy azok, akik 2004-ben, a magyar EU-csatlakozás idején születtek, már tanulhatnak az NKE falai között. A fiatalok véleménye fontos a kormánynak – jelentette ki.

Deli Gergely, az NKE rektora hangsúlyozta: május 9-én ünneplik az európai békét és egységet. Ezen a napon emlékeznek meg a Schuman-nyilatkozatról, amelyet az EU-hoz vezető út kezdetének tekintenek.

Robert Schuman egy olyan együttműködést vázolt fel az európai országok között, amellyel elkerülhető a háborúk kirobbanása. Deli Gergely úgy vélekedett, hogy az Ukrajnában, Magyarország szomszédjában dúló harcok miatt jelenleg közvetlen közelről érezhető a béke fontossága.

A rektor közölte, hogy az NKE több mint negyven európai egyetemmel működik együtt. Magyarország közelgő uniós elnöksége szempontjából is kiemelt jelentőségű, hogy a felsőoktatási intézmény több képzése, tudományos tevékenysége is hangsúlyosan kötődik az EU-hoz – fűzte hozzá.

Deli Gergely azt mondta,

a hétfői konferencia alkalmat biztosít rá, hogy az unió történetéről és működéséről nagy tudással rendelkező előadók segítségével áttekintsék az integráció múltját és jelenét, továbbá tanulságokat vonjanak le a jövőre nézve.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában