Ukrán válság

2023.06.10. 07:54

Zelenszkij: az ukrán katonai ellentámadás megkezdődött

472. napja tart a háború a szomszédban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

A képen egy harckocsi látható az Ukrán Fegyveres Erők Egyesített Erőinek parancsnoka, Szerhij Najev altábornagy által vezetett katonai gyakorlaton az északi hadműveleti zónában, Kijev régióban, Ukrajna északi részén

Forrás: NurPhoto via AFP

Fotó: Yevhen Lubimov

Putyin: az ukrán támadás megkezdődött

Megkezdődött az ukrán támadás, amit az is bizonyít, hogy Kijev bevetette a stratégiai tartalékokat - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szocsiban újságíróknak.

Az ukrán csapatok a harci cselekmények egyik szakaszán sem érték el kitűzött céljaikat. Ez teljesen nyilvánvaló

- hangsúlyozta az államfő.

Méltatta az orosz hadsereg, a hadvezetés és a korszerű orosz fegyverek hatékonyságát és azt állította, hogy az ukrán fegyveres erők az elmúlt napokban jelentős, a "klasszikus" mutatót meghaladó veszteségeket szenvedtek, amely a támadó fél esetében három az egyhez arányú.

Nem fogom most elmondani a számokat, de mély benyomást keltenek

- fogalmazott Putyin.

PUTYIN, Vlagyimir
Vlagyimir Putyin orosz elnök Szvetlana Csupsevával, a Stratégiai Kezdeményezések Ügynöksége vezérigazgatójával beszélget az Oroszországi Kreatív Gazdaság Fejlődés című kiállításon a moszkvai Zotov Kulturális és Oktatási Központban tett látogatásán 2023. május 30-án
Fotó: Gavriil Grigorov / Forrás: MTI/AP/Szputnyik pool

Megjegyezte, hogy noha eddig az összes ukrán kísérlet kudarcot vallott, a "kijevi rezsim" csapatainak támadási potenciálja még megmaradt. Elismerte, hogy az orosz hadseregnek több korszerű fegyverre van szüksége, és rámutatott, hogy a hadiipar képes növelni a kapacitását.

Putyin az elmúlt évek tragédiáért a "kijevi rezsimet" tette felelőssé, amely "hatalmának elsődleges forrása államcsíny".

Moszkva még mindig nem elégedett a fekete-tengeri gabonaegyezmény végrehajtásával

Moszkva még mindig nem elégedett a fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodás végrehajtásával, szerinte az orosz export elé továbbra is számtalan akadályt gördítenek, illetve nehezítik azt. Ennek Szergej Versinyin külügyminiszter-helyettes adott hangot szombaton a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint, miután Versinyin az előző nap találkozott az ügyben az ENSZ illetékes kereskedelmi tisztségviselővel.

A gabonaszállítási megállapodást többször meghosszabbították már tavaly júliusi megkötése óta, legutóbb május 17-én két hónapra. Ez lehetővé teszi az ukrán gabona és műtrágya exportját három olyan kijelölt ukrán kikötőből, amelyek orosz tengeri blokád alatt állnak. Ezzel párhuzamosan Oroszország is folytathatja korábbi gabona- és műtrágyaexportját, a nyugati büntetőintézkedések nem vonatkoznak ezekre az árukra.

Oroszország ankarai nagykövete pénteken kijelentette a RIA orosz hírügynökség szerint, hogy bár tárgyalnak a gabonamegállapodás végrehajtásának feltételeiről, egyelőre szó sem lehet arról, hogy júliusban megint hozzájáruljanak a meghosszabbításához.

Zelenszkij: az ukrán katonai ellentámadás megkezdődött

Zelenszkij szombaton bejelentette, hogy az ukrán katonai ellentámadás megkezdődött, de további részleteket nem árult el azonkívül, hogy megüzente a Kremlnek: az ukrán vezérkar igen lelkes és elszánt.

Az ukrán ellentámadás és a katonai védelmi műveletek párhuzamosan zajlanak Ukrajnában, de részleteket nem fogok elárulni arról, hogy hol tartanak

- fogalmazott az ukrán államfő.

Nagyon lelkesek és elszántak. Ezt üzenem (Vlagyimir) Putyin orosz elnöknek

- hangsúlyozta Zelenszkij.

KLIMENKO, Ihor; ZELENSZKIJ, Volodimir
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (k, balról) és Ihor Klimenko ukrán rendőrfőnök (k, jobbról) beszélget, amint látogatást tesznek a gátrobbantás okozta árvíz idején Herszonban 2023. június 8-án
Fotó: Mikola Timcsenko / Forrás: MTI/EPA

Moszkva közölte, hogy Ukrajna ezen a héten nagyszabású hadműveletekbe kezdett, hozzátéve, hogy az ukrán csapatoknak eddig nem sikerült áttörniük az orosz védelmi vonalakon, és Kijev súlyos veszteségeket szenvedett el.

Kanada több száz millió dolláros katonai támogatást nyújt Ukrajnának

Kanada 375 millió dolláros (128 milliárd forint) katonai támogatást nyújt Ukrajnának, és ukrán vadászpilóták képzésében is részt vesz - közölte Justin Trudeau kanadai miniszterelnök előre be nem jelentett szombati kijevi látogatásán.

A kanadai kormányfő azt is elmondta a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közös kijevi sajtótájékoztatóján, hogy Kanada elkobozta azt az orosz tulajdonú Antonov teherszállító repülőgépet, amely tavaly szállt le Kanadában, és Ottawa megkezdte a légi jármű átadását Ukrajnának.

ZELENSZKIJ, Volodimir; TRUDEAU, Justin
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j) és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök közös sajtótájékoztatót tart Kijevben 2023. június 10-én
Fotó: Frank Gunn / Forrás: MTI/AP/The Canadian Press

Trudeau kijevi látogatása során leszögezte: a dél-ukrajnai Nova Kahovka-i vízerőmű gátjának felrobbantása és az azt követő áradás az orosz katonai megszállás "közvetlen következménye" volt.

Mindannyian láttuk, milyen károkat okozott a vízerőmű gátjának elpusztítása... Ez az Oroszország által kezdett háború közvetlen következménye

- mondta, de nem állította kifejezetten, hogy Moszkva lenne közvetlenül felelős a robbantásért, amelyben összeomlott a Dnyeper-folyón épített vízerőmű gátja.

Trudeau bejelentette, hogy Kanada az árvízkárok enyhítésére 10 millió dolláros (2,5 milliárd forint) gyorssegélyt nyújt Ukrajnának, és további 375 millió dollár értékű katonai felszerelést juttat el Kijevnek az ukrán katonai ellentámadás támogatása érdekében.

Emellett a mai napon bejelentem, hogy Kanada részt vesz az ukrán vadászpilóták többnemzetiségű keretek között megvalósuló képzésében, valamint Ukrajna vadászrepülőgép-programjának támogatásában

- jelentette be a kanadai kormányfő.

Szentkirályi Alexandra: A kárpátaljai magyarok ugyanúgy számíthatnak az anyaországra, ahogy egy gyermek az édesanyjára

Magyarország a nehéz és könnyebb időkben is mindig számíthat a kárpátaljaiakra, de ők is az anyaországra, ahogy egy gyermek számíthat az édesanyjára - jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombaton a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének 10. gyermeknapján, amelyet a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban rendeztek meg.

Köszöntő beszédében aláhúzta: a gyorsan változó világban "a megszokott, a biztonságos dolgokban próbáljuk keresni a kapaszkodókat, legyen az a család, a nemzeti összetartozás érzése, vagy akár egy ünnepi hagyomány". A válságok korában még inkább felértékelődik a közösség, "a valahová tartozásnak, az egymásra számításnak a szerepe".

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy Magyarország a háború kitörése óta több mint egymillió, háború elől menekülő embernek nyújtott segítséget, de gondol azokra is, akik otthon maradtak, hiszen "Beregszász, Kárpátalja, Ukrajna nemcsak sokak otthona, hanem a hazájuk is".

Kiemelte: 

fontos, hogy minél több olyan alkalom legyen, amelyen átélhető a gondtalan gyermekkor, "amikor egy-egy bábjáték vagy táncház, esetleg az itteni kézműves programok tudnak mosolyt csalni az arcokra".

 Szentkirályi Alexandra megköszönte a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének áldozatos munkáját. Szavai szerint "a közösséget megtartó szervező erő békeidőben is nagy kincs, a háborús időkben pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni a jelentőségét".

Aláhúzta: 

az itt élő magyarok ezután is ugyanúgy számíthatnak az anyaország támogatására, ahogy ezt az elmúlt években és az utóbbi hónapokban megszokták. 

Itt leszünk napsütésben is, meg esőben is

- fogalmazott.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: 

Közös vágyunk és közös reményünk az, hogy most már el tud jönni végre a tűzszünet és a békének az időszaka, hiszen igazából akkor lehet érdemben tervezni, akkor lehet gyerekeket is jó szívvel vállalni.

Kétnapos kárpátaljai látogatásának befejezéseként Szentkirályi Alexandra Beregszászon megtekintette a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Diakóniai Központját, amely rászorulókat és menekülteket támogat, valamint a KRE által fenntartott idősotthont is felkereste.

Az utolsó reaktort is leállították a zaporizzsjai atomerőműben

Biztonsági óvintézkedésként az utolsó működő reaktort is leállították a zaporizzsjai atomerőműben, miután a Nova Kahovka-i gát felrobbantása miatt hatalmas áradások vannak a térségben - közölte az ukrán atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat.

Az orosz erők által megszállt atomerőmű hat reaktora közül ötöt már korábban hideg állapotba állítottak, azaz felfüggesztették a maghasadást, és ezzel a hő, valamint a nyomás keletkezését.

Az utolsó reaktort csütörtökön állították le. A döntésben szerepet játszott az is, hogy a létesítmény közelében tüzérségi ütközetek folynak, és megrongálódott a távvezeték, amely összeköti az erőművet az ukrán energiahálózattal.   

Az Enerhoatom péntek esti közleményében azt írta: a Nova Kahovka-i gátszakadás nem fenyegeti közvetlenül az atomlétesítményt.   

Mivel minden nukleáris reakciót leállítottak, a reaktorokban fokozatosan csökken a hőmérséklet és a nyomás, ennek következtében pedig egyre kevesebb vízre van szükség a radioaktív fűtőelemek hűtéséhez. Az erőmű jelenleg orosz irányítás alatt áll, de az Enerhoatomnak még mindig dolgoznak munkatársai a létesítményben.   

A Dnyeper folyón található Nova Kahovka-i gát felrobbantása és összeomlása miatt ezrek kényszerültek elhagyni otthonukat, és jelentősen csökkent a víz szintje abban a víztározóban, amelyet az atomerőmű hűtéséhez is használtak.   

Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatója a napokban Ukrajnába látogat korábbi bejelentése szerint - emlékeztetett az AP hírügynökség.   

Viszont váratlanul látogatott szombaton Kijevbe Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, kormánya támogatása jeleként. Trudeau egyebek között lerótta kegyeletét elesett ukrán katonák egy emlékművénél.   

Kanada - sok más nyugati országhoz hasonlóan - fegyverrel és pénzzel is támogatja Ukrajnát az orosz agresszióval szemben.

Bahmut közelében nyomul az ukrán hadsereg

Az ukrán erők az elmúlt nap folyamán akár 1,4 km-t is előrenyomultak a bahmuti front különböző szakaszain - közölte Szerhij Csereváty, az Ukrán Fegyveres Erők keleti csoportosításának szóvivője június 10-én.

Csereváty azt állította, hogy az elmúlt nap folyamán 138 orosz katona halt meg és 236 sebesült meg Bahmut térségében az ukrán ellentámadásokban.

Ismét tárgyalni akar a német kancellár Putyinnal

Olaf Scholz német kancellár bejelentette, hamarosan ismét beszél Vlagyimir Putyinnal, és sürgetni fogja az orosz elnököt, hogy vonja ki csapatait Ukrajnából – írta a Sky News.

Az ukránok szerint csak a sajátjaikat mentik az oroszok

Csak az orosz útlevéllel rendelkezőket evakuálják az ukrajnai Herszon régió déli részén található megszállt területek árvízzel elöntött részeiről - közölte az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.

A vezérkar azt is állította, hogy az oroszok erőszakkal kilakoltatták a civileket a saját túlélő otthonaikból, hogy ott orosz katonákat szállásoljanak el. A Sky News nem tudta függetlenül ellenőrizni a jelentéseket.

Hatalmas humanitárius katasztrófát eredményezett a hét elején a kahovkai gát lerombolása, az áradások miatt több ezer ember kényszerült elhagyni otthonát. Kijev és Moszkva egyaránt egymást hibáztatta a gát összeomlásáért.

Új fejlemények az Északi Áramlat elleni támadásról

Német nyomozók olyan bizonyítékokat vizsgálnak, amelyek arra utalnak, hogy

egy különleges egység Lengyelországot használta bázisként az Északi Áramlat gázvezeték szeptemberi megtámadásához

- jelentették.

A Wall Street Journal beszámolója szerint a nyomozók rekonstruálták az "Andromeda" nevű sétahajó kéthetes útját, amely a gyanú szerint részt vett az akcióban, a nyomozati anyag szerint a jacht letért az útjáról, és lengyel vizekre hajózott.

A hajó rádió- és navigációs berendezéseinek adatai, műholdas és mobiltelefonok, Gmail-fiókok áttekintése után és a fedélzeten hagyott DNS-mintákból arra a következtetése jutottak, hogy az akcióban legalább egy ukrán katona részt vett.

Katonai repülőteret támadtak az oroszok

Az orosz erők intenzív légicsapást mértek a Poltavai területen található Myrhorod katonai repülőtérre - jelentette Dmitro Lunin kormányzó június 10-én.

Orosz rakéta-és dróntámadás

Az ukránok az éjszaka folyamán az ellenük indított 35 iráni gyártmányú Shahed-136 drónból 20-at lelőttek - közölte a légierő június 10-én. Szintén az éjszaka a 8 ellenük indított rakétából megsemmisítettek kettőt - áll a jelentésben.

Áttörhettek az ukránok az első orosz védelmi vonalon

Ukrajna az elmúlt 48 órában sikeresen átvágta az ország egyes részein az orosz védelem első vonalát - közölte legújabb jelentésében a brit védelmi minisztérium.

Az orosz áldozatokról szóló jelentések egyre szaporodnak, mivel a hadsereg kénytelen "saját aknamezőin keresztül" visszavonulni - áll a jelentésben.

700 ezer embernek kell ivóvíz, több ezren estek csapdába a gátomlás miatt

Az ENSZ vezető segélyszervezeti tisztviselője arra figyelmeztetett, hogy a kahovkai gát összeomlása miatt 700 ezer embernek van szüksége ivóvízre.

Martin Griffiths attól is tart, hogy az áradások az egész területen a gabonaexport csökkenését, az élelmiszerárak világméretű emelkedését és kevesebb élelmiszert eredményezhetnek a rászorulók millióinak. Az ENSZ főként ukrán segélyszervezeteken keresztül 30 ezer emberhez jutott el az ukrán ellenőrzés alatt álló, elárasztott területeken, de vélhetően több ezren rekedtek csapdába az áradások után.

Újabb katonai csomagot jelentette be az amerikai kormány

Az Egyesült Államok összesen 2,1 milliárd dollárnyi (mintegy 720 milliárd forint) katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára új megrendelésként pénteken.

A védelmi minisztérium (Department of Defense) közleménye szerint az újabb segítségnyújtás az Ukrajnai Biztonsági Támogatás Kezdeményezés keretében jut majd el Ukrajnába, ami nem az amerikai hadsereg készleteiből történő azonnali lehívást jelent, hanem az amerikai kormány részéről közbeszerzés révén megrendelést az eszközökre hadiipari gyártóktól és egyéb partnerektől.   

Az újabb katonai támogatási csomag részeként légvédelmi eszközök, a többi között Patriot-rendszerek rakétái, lőszerek, pilóta nélküli légi eszközök és egyéb felszerelések juthatnak el Ukrajnába - áll a Pentagon közleményében, amely hangsúlyozza, hogy az újabb támogatás jelzése az amerikai elkötelezettségnek Ukrajna hosszú távú önvédelme iránt.

Sorra veszítik el a nyugati tankokat az ukránok (videó)

Az ukrán erők megduplázták támadásaikat a Donyeck megye területén Bahmutnál és a szomszédos Zaporizzsja környékén, de erőteljes orosz ellenállásba ütköznek, mindkét fél azt állítja, hogy az elmúlt öt napban súlyos veszteségeket szenvedett – írja a Politico brüsszeli lapra hivatkozva a Magyar Nemzet.

Amint arra a Politico is rámutatott, az ukrán katonai vezetés műveleti csendet rendelt el az ellentámadásról, vagyis nem kommunikálják a sikereket, vagy kudarcokat. Azonban a hadsereg annyit közölt, hogy az „ellenfél továbbra is védekezik”. 

Az oroszok a közösségi média oldalakon arról számoltak be, hogy sikeresen visszaverték az ukrán támadásokat, amelyre már régóta készültek, ugyanis aknamezőket, árkokat és tankcsapdákat is telepítettek. 

Orosz és ukrán források szerint is tegnap mintegy 12 német Leopard, és 15 brit Bradley harckocsit veszítettek Zaporizzsja környékén az ukrán erők.

Több mint 12 ezer menekülő jött tegnap Ukrajnából

Magyarország területére tegnap az ukrán-magyar határszakaszon 6991 fő, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5858 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - közölte a legfrissebb adatokat az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az ukrajnai háború elől szintén tegnap 23 ember, köztük 7 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

Halottak, sebesültek az orosz dróntámadás után

Három ember meghalt, tízen megsebesültek, miután dróntámadás érte ma az odesszai területet - közölte az ukrán katonai vezetés. 

Észtország kitiltotta a területéről Kirill orosz pátriárkát

Észtország megtiltotta Kirill pátriárkának, az orosz ortodox egyház fejének, hogy a területére lépjen.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök szimpatizánsaként számontartott pátriárka egy új listára került fel, amely ötvennyolc embernek tiltja meg a beutazást Észtországba.  

A tallinni külügyminisztérium pénteki közlése szerint a listán szereplő személyek bűnrészesek, illetve társtettesek az emberi jogok komoly megsértésében. Mások Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki őrizetbe vétele és elítélése miatt kerültek fel a nemkívánatos személyek listájára. Áprilisban Vlagyimir Kara-Murzát huszonöt év börtönre ítélték.   

Margus Tsahkna észt külügyminiszter a döntést magyarázva azt mondta, hogy Kirill pátriárka az egyik legnagyobb támogatója és védelmezője Putyin ideológiájának.   

"Megindokolta és népszerűsítette az Ukrajna elleni háborút" - tette hozzá.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában