2025.06.13. 19:39
Bármikor robbanhat a világ
Eljött a korszak, ahol a háború az új norma.

Az orosz védelmi minisztérium 2025. május 19-én közreadott videójáról készített képen orosz katonák harci kiképzése egy nem megnevezett ukrajnai helyen
Forrás: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium
A második világháború lezárása után kialakult nemzetközi rend – a szabályokon alapuló világrend, a diplomácia elsőbbsége, az erőszaktilalom elve – mára látványosan repedezik - írta a Magyar Nemzet.

Ami hosszú évtizedekig viszonylagos stabilitást biztosított a világ országai számára, az a 2020-as évek közepére működésképtelenné vált. A geopolitikai erőközpontok újrarendeződnek, a biztonsági garanciák elpárologtak, a nemzetközi jogot egyre nyíltabban figyelmen kívül hagyják, és egyre kevesebb állam hajlandó konfliktusait tárgyalóasztalnál rendezni.
A béke, amely egykoron az alapértelmezett állapotnak számított, ma már csak átmeneti, instabil kivétel.
Egy új korszakban élünk, eljött a veszélyek kora, ahol sorra robbannak ki a konfliktusok, a világ pedig bizonytalanabb, mint az ezredforduló óta bármikor.
Az orosz–ukrán háború több mint három éve tart, és bár eredetileg két szomszédos ország területi vitájának indult, mára az egész nyugati világ stratégiai jövőjét meghatározó konfliktussá vált. A tét nem csupán Ukrajna, hanem az európai biztonsági rendszer egésze, a NATO szerepe, a Nyugat egysége és az európai szuverenista–globalista küzdelem jövője.
Azóta azonban a helyzet árnyaltabb lett.
A frontok megmerevedtek, az ukrán hadsereg kimerülőben, a nyugati közvélemény fárad, a geopolitikai következmények pedig egyre súlyosabbak.
A háború így nemcsak terület-, hanem identitásharc is lett – kelet és nyugat, nacionalizmus és birodalmi ambíciók, szuverenitás és globalizmus között.
Az orosz–ukrán háború tehát nem elszigetelt esemény, hanem egy korszak szimptómája, a rendszeres konfliktusok időszakának nyitánya.
És ahogy a magyar kormány is számos alkalommal hangsúlyozta, ma nem azok állnak a béke oldalán, akik több fegyvert küldenek, hanem akik valódi tűzszünetre és tárgyalásra törekednek. Magyarország álláspontja világos, a háború nem lehet az új normalitás a térségünkben.
A továbbiakat elolvashatja ITT.