Ország-világ

2020.10.18. 10:12

A baloldal és a Jobbik szövetségét bírálja a nemzetközi zsidó sajtó

Antiszemita és rasszista múltja ellenére alkotott „közös blokkot„ a Demokratikus Koalíció a Jobbikkal – mutatott rá a Jewish Telegraphic Agency (JTA) cikke.

„Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyike Európa legfontosabb nacionalista és bevándorlás-ellenes politikusainak, gyakran kapja meg a vádat, hogy túl gyengekezű a szélsőjobboldali antiszemitizmussal szemben” – fogalmaz cikkében Cnaan Lipshiz, a Jewish Telegraphic Agency (JTA) riportere, amelyet a Mandiner szemlézett a Neokohn írása nyomán. Rámutattak:

az idézett cikk szerint érdekes fordulat történt, ugyanis jelenleg maga Orbán Viktor fogalmazta meg ezen kritikát az ország egyik legnagyobb zsidó szervezete, a Mazsihisz ellen.

A miniszterelnök nemrégiben hangosan kritizálta a Mazsihiszt, amiért „gyenge és erőtlen” módon lépett fel Bíró jelölése ellen. A Mazsihisz a JTA megkeresésére tagadta Orbán állításait. Szerintük ők már hónapokkal korábban megkezdték a Bíró elleni negatív kampányt.

A JTA ezt követően „váratlan szövetség” címszó alatt megkezdte a kialakuló ellenzéki együttműködés kereteinek bemutatását. Lipshiz bemutatja, hogy „tavaly” a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció (más pártokat ugyanakkor nem említ) „közös blokkot” (sic!) alkotott a Jobbikkal antiszemita és rasszista múltja ellenére. „Azóta a baloldali pártok arra buzdították szavazóikat, hogy szavazzanak a Jobbik jelöltjeire, ha azok a leginkább esélyesek, és fordítva” – mutatja be a JTA.

A cikk az Orbán elleni kritikákat is megjeleníti, így a nacionalista és kirekesztő politikának a vádját, a Soros-ellenes kampányt, valamint a német megszállás emlékművét is. Azonban nem minden magyar-zsidó csoport osztozik a kritikában.

„Az EMIH, a Chabadhoz köthető zsidó szövetség elutasítja a Mazsihisz kritikájának nagy részét, megvédve a kormány bevándorlásellenes politikáját, és elvetve a vádat, hogy a Soros-ellenes kampány antiszemita volt”

– teszi hozzá Lipshiz.

Az írás bemutatja, hogy a kormányhoz viszonyulás kérdése az alapvető szakadék a két zsidó szervezet között. A Mazsihisz vádja szerint az EMIH Fidesz-párti, mivel ingatlanokat és pénzt kap az államtól, a cikkben megszólaltatott Köves Slomó (az EMIH vezető rabbija) ugyanakkor egyetértett Orbán Viktorral abban, hogy a Bíró elleni kiállása erőtlen volt a Mazsihisz részéről.

Köves Slomó a JTA-nak úgy fogalmazott: „nem csak nem ítélték el a Jobbikot és Bírót elég keményen, de néhány tisztviselőjük korábban személyesen vett részt a Jobbik választási kampányaiban. Sajnos világi vezetők csoportja magához ragadta ezt a tiszteletre méltó közösséget és a saját politikai előnyeiket tartják szem előtt a zsidóság érdeke helyett”.

Bemutatja a cikk a 2018-as hódmezővásárhelyi választás esetét is, amikor első ízben jelentette be rabbi a Jobbik jelöltjének támogatását. Ekkor a helyi zsidó hitközség azóta már elhunyt elnöke, Erdélyi Miklós tette meg ezt, akitől azonban a Mazsihisz akkor elhatárolódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában