Fotó: Krizsán Csaba / MTI

A baloldal szerint nem baj, ha lezsidóznak egy EP-képviselőt

Semmilyen következménye nem lesz az ellenzéki oldalon Nunkovics Tibor jobbikos országgyűlési képviselő zsidózásának, mivel a baloldalon mára teljesen elfogadott lett, hogy akkor probléma az antiszemitizmus, ha azt nem ők követik el – minderről Boros Bánk Levente beszélt a legújabb parlamenti, baloldali antiszemita botrány kapcsán.

A politológus az Origónak elmondta, világossá vált mára, hogy az antiszemitizmus csupán egy eszköz volt a baloldal részéről, hogy bizonyos politikai szereplőket megbélyegezzenek. Az elmúlt hónapokban egymást követték az antiszemita botrányok a baloldalon: László Imre DK-s polgármester Adolf Hitler politikáját dicsérte, míg Karácsony Gergely nem tartotta antiszemitizmusnak a zsidók listázását.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője az uniós hitelszerződésről szóló határozati javaslat vitájában, amikor arról beszélt, hogy korábban zsidó származású képviselők listázását kérte a Jobbik, akkor a Jobbik-frakció tagja, Nunkovics Tibor „teljesen egyértelmű szólást, illetve jelet tett”, majd felmutatott az emelvényen szónokló Deutsch Tamásra – ezt mondta a Jobbik újabb antiszemita botrányáról Soltész Miklós, a KDNP országgyűlési képviselője az Origónak. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról is beszélt, hogy Nunkovics először az orrára mutatott, majd pedig Deutsch felé mutatott, és azt mondta, hogy te is az vagy.

Soltész Miklós elfogadhatatlannak nevezte a történteket, és azt különösen furcsának tartja, hogy az érintett jobbikos képviselő később azzal a magyarázattal próbált védekezi, hogy csak azt akarta mutatni Deutsch Tamásnak, hogy púderes az orra. Az elnöklő Latorcai János súlyosnak nevezte a jobbikos képviselő ügyét, amelyet szerinte a Ház meg fog vizsgálni.

Akkor probléma az antiszemitizmus az ellenzéki oldalon, ha azt nem ők követik el – így reagált Nunkovics Tibor ellenzéki képviselő legújabb antiszemita botrányára Boros Bánk Levente. A Médianéző Központ igazgatója szerint teljesen egyértelmű a kettős mérce a baloldalon az antiszemita botrányokkal kapcsolatban, mivel László Imre Hitlert éltető, és Karácsony Gergelynek a zsidókat listázó kijelentésével kapcsolatban sem történt semmilyen komoly elhatárolódás és felháborodás. A rendszerváltás korszakától kezdve egészen a mai napig a baloldal egyik legfőbb fegyvere volt, hogy a velük egyet nem értőket antiszemitának és rasszistának bélyegezte, ezzel pedig be is biztosította magát, hogy ezen szereplőkkel nem is kell vitáznia.

Hiszen akit a baloldal az antiszemita címkével ellátott, azzal – mint politikailag elfogadhatatlannal – vitáznia sem szabad – tette hozzá.

Az, hogy mostanra a baloldal magatartása megváltozott az antiszemitizmust illetően, azt mutatja, hogy számukra csupán egy eszköz volt, hogy bizonyos politikai szereplőket megbélyegezzenek. Boros Bánk Levente szerint tehát egyértelműen kiderült, hogy a király meztelen, és teljesen más megítélés alá esik, ha valaki az ő oldalukról tesz vállalhatatlan kijelentést, vagy pedig a nemzeti oldalról.

Ráadásul éppen a baloldal vált az elmúlt években rendkívül szélsőségessé, amire a legjobb példa Niedermüller Péter azon kijelentése, amiben a fehér, keresztény heteroszexuális embereket bélyegezte meg, vagy éppen Karácsony Gergely azon bejegyzése, amikor nácinak nevezte az Erzsébet téri gyilkosság áldozataira emlékezőket.

Az elemző szerint Nunkovics mostani cselekedete azt mutatja, hogy a néppártosodás teljesen megbukott a Jobbikban, mára már maguk sem tudják azt, hogy egyes kérdésekben, mit gondoljanak.

A politológus nem számít arra, hogy a mostani esetnek bármilyen következménye lesz a baloldalon, minden bűnt megbocsátanak egymásnak, és fedezik is ezeket a kijelentéseket.

Borítókép: Nunkovics Tibor, a Jobbik parlamenti képviselője 2019. december 4-én

Dosszié

Hozzászólások

SZPONZORÁLT TARTALOM
Online bajnokságra hívja a családokat Kajla, az utazó vizslakölyök
Otthon
Egyre kevesebbet kell a magyaroknak lakhatásra fordítaniuk
összesítés / 10 perce
Már több mint 20,2 millió a fertőzöttek száma világszerte
A koronavírus 188 országban és régióban van jelen.
Gyász
Megtört szívvel tudatjuk, hogy KISS GÉZÁNÉ 83 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. augusztus 15-én 12 órakor lesz a Vörösberényi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ENDRÉNÉ szül. Mészáros Irén életének 90. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 13-án 15 órakor a nyárádi temetőben lesz. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MARTON JÁNOS 70 éves korában elhunyt. Hamvait 2020. augusztus 14-én 15 órakor helyezzük végső nyugalomra a somlóvásárhelyi régi temetőben. Gyászmisét 14 órakor a helyi templomban tartjuk. Gyászoló család
Szeretettel emlékezzünk FINTA JÁNOSNÉ szül.: Farkas Klára veszprémi, majd litéri lakos halálának 10. évfordulóján. Férje, gyermekei, unokái
Kitartással végigküzdött hosszú betegség után életének 59. évében elhunyt PÉTER KATALIN A végső búcsúra 2020. augusztus 14-én 15 órakor kerül sor a balatonalmádi Vörösberényi temetőben. Gyászoló család
"Jóságos szíved már egy éve pihen a föld alatt, minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat." Örök szeretettel emlékezünk PINTÉR FERENC JÁNOS halálának első évfordulóján. Felesége és szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMONNÉ LÁZÁR MAGDOLNA 2020. július 13-án életének 77. évében örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. augusztus 15-én, szombaton 12 órakor kísérjük a balatonfűzfői temetőben. A gyászoló család
„A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt. Elmentél, de gondolatban örökké velünk maradsz.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLTAY NÁNDOR 81 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. augusztus 13-án, csütörtökön 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Emlékezzünk PANKOTAI ISTVÁNNÉ halálának 21. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy NÉMETH ISTVÁN volt Káptalantóti hegybíró életének 76. évében örökre megpihent. Temetésére 2020. augusztus 11-én, kedden 14 órakor kerül sor Káptalantótiban a Badacsonyi úti temetőben. Búcsúzzunk tőle egy szál fehér virággal. Gyászolja: felesége, lányai,unokái
"Bennünk él egy arc és végtelen szeretet, amit tőlünk soha de soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS LUKÁCS 78 éves korában csendesen megpihent. Végső búcsút augusztus 10-én, hétfőn 17 órakor veszünk tőle a nemesvámosi református temetőben. Gyászoló család
"Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Drága Apukánk HORVÁTH FERENC váratlanul, tragikus hirtelenséggel 68 éves korában itt hagyott minket, pótolhatatlan űrt hagyva maga után. Kívánsága szerint Dörgicsén helyezzük örök nyugalomra, ahol drága lelke megpihenhet. Búcsúztatását 2020. augusztus 12-én 13 órakor tartjuk az alsódörgicsei temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Szeretett lányai és családjai
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIHALIK PÉTER TAMÁS volt kézilabda élsportoló 50 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára 2020. augusztus 11-én 15 órakor kísérjük a Városlődi felső temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket utolsó útjára elkísérik, gyászunkban bármily módon osztoznak. Gyászoló családja
"Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ LÁSZLÓNÉ szül. Berkes Ilona 94 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken 12.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a tapolcai régi temetőben. Gyászoló család
"Az emberélet röpke dráma, Csak egyszer játszák nincs több előadása." Fájdalommal tudatjuk, hogy SZABADOS JÓZSEF 2020. augusztus 1-én 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 10-én 13 órakor lesz a Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten./Ady Endre/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EGERVÁRINÉ dr. NAGY MÁRIA nyugalmazott főgyógyszerész 2020. július 31.-én, életének 90. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Végső búcsút veszünk Tőle 2020. augusztus 10-én hétfőn 10.30-kor Szigligeten a temető kápolnájában, majd ezt követően utolsó útjára kisérjük. Gyászolják lánya, veje, unokái és dédunokái
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS KÁROLY életének 79. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 10-én, hétfőn 14 órakor lesz a pápai Kálvária temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik temetésén részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Emlékezünk ZÁMBÓ ANTAL halálának 8. GRUBER JÁNOSNÉ halálának 7. GRUBER BERTA halálának 5. évfordulóján. Szeretteik
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De Te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok…” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁSZLÓ JENŐNÉ szül. Keszey Ilona 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 8-án, szombaton az Árpád-házi Szent Margit templomban 9.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz, a veszprémi Vámosi úti temetőben 11 órakor. A gyászoló család
"Jóságos szíved már egy éve pihen a föld alatt, minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat." Örök szeretettel emlékezünk SZEDLÁK RUDOLFNÉ szül.: Rosta Katalin halálának első évfordulóján. Szerető családja
Sorozat / 26 perce
Száraz Dénes a valóságban is mintaapa
Idealizált változat / 41 perce
Raffaello nem szerette az orrát, ezért retusálta azt önarcképein
aztán el is adták / 1 órája
Több mint száz darab szénabálát loptak el mielőtt elkapták őket a pápai rendőrök
Polgár Tibor
Bántalmazta a családját / 1 órája
Ököllel ütötte feleségét a Pápa környéki férfi, a gyerekeik is végignézték a bántalmazást
Napló
Személyesen és digitálisan egyaránt oktatnak, vizsgáztatnak / 1 órája
Veszprém megyében is nehéz helyzetbe kerültek a nyelviskolák
Laskovics Márió
Hibátlan együttes otthonába utaznak / 1 órája
Idegenben javítana a pápai Perutz FC
Haraszti Gábor