Ország-világ

2020.08.17. 20:13

A hatalom érdekében szövetkeznek, de nem bíznak egymásban a baloldali pártok

A DK szóvivője azt mondta, a 2022-es kormányalakításig szövetségesük a Momentum. Ám hogy utána mi lesz, arra vonatkozólag kitérő választ adott.

„Gyurcsány Ferenc DK-elnök megígérte, hogy a jövőben nem fog közjogi tisztséget vállalni. Ez azt jelenti, hogy a leendő ellenzéki kormányban sem fog szerepet kapni, amely számunkra fontos az együttműködésünk szempontjából” – mondta a Blikknek szombaton Fekete-Győr András, akit a Magyar Nemzet idéz. A lap azt írja: a Momentum elnöke úgy tűnik arra számít, hogy Gyurcsány Ferenc valóban csak a háttérből kíván részt venni a baloldal közös nekirugaszkodásában 2022 tavaszán. Pedig a DK elnökének korábbi manőverei óvatosságra inthetnék újdonsült szövetségeseit. Nem elég, hogy Gyurcsány Ferenc 2004-ben saját miniszterelnöke, az MSZP által jelölt Medgyessy Péter megpuccsolásával került hatalomra, de még tavaly is átejtette Karácsony Gergelyt, amikor – megszegve a korábbi baloldali megállapodást – váratlanul elindította ellene Kálmán Olgát a DK jelöltjeként ez ellenzéki előválasztáson.

Ezúttal is elindult a ködösítés a Demokratikus Koalíció (DK) részéről. Fekete-Győr András kijelentésére vasárnap Vadai Ágnes úgy reagált a Facebookon, hogy Gyurcsány Ferenc a magyar politika megkerülhetetlen alakja, aki semmiből, hatalmas ellenszéllel dacolva építette fel az ellenzék legerősebb pártját, és többet tett az Orbán-rendszer leváltásáért, mint bárki az ellenzéki oldalon. A Demokratikus Koalíció (DK) képviselője vészjóslóan azt is hozzátette:

„Akik a mi oldalunkon eddig vele szemben határozták meg önmagukat, mind elbuktak.” Vadai Ágnes ezután megfenyegette a szövetségeseiket: „Nem javaslom, hogy valaki ezen az oldalon Gyurcsány-ellenes politikát folytasson. Aki Gyurcsány ellen van, az a DK ellen van, az az ellenzéki együttműködés ellen is van, tehát az a Fidesz mellett van”

– fogalmazott a DK politikusa, és kijelentette:

„Megnyugtatok mindenkit: Gyurcsány marad. És vezető szerepe lesz egy új Magyarország megteremtésében.”

A kialakult feszültségről a Magyar Nemzet megkérdezte Barkóczi Balázst, a DK szóvivőjét, aki a lapnak úgy nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc évek óta azt mondja minden fórumon, hogy ő a 2022-ben megalakuló köztársaságpárti kormányt nem akarja vezetni, és abban kormányzati szerepet sem vállalna.

A szóvivő ugyanakkor hozzátette: „Ez nem azt jelenti, hogy soha többé, hiszen okos és jó politikus soha nem mond olyat, hogy soha, márpedig Gyurcsány Ferenc szerintem egy okos és jó politikus”.

Barkóczi Balázs megerősítette: az, hogy a 2022 után pártelnökük nem vállalna kormányzati szerepet, nem azt jelenti, hogy nincsenek politikai ambíciói. „Ez természetesen nem jelenti azt, hogy közéleti szerepet sem kíván vállalni” – mondta a DK szóvivője, aki szerint, az, hogy a múlt hét közepén létrejött az ellenzéki pártok megállapodása felülírta a momentumos politikusok korábban Gyurcsány Ferencre tett kijelentéseit.

A lap felidézi:

Fekete-Győr András 2017-ben még úgy nyilatkozott: „Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.” A szintén momentumos Soproni Tamás pedig azt mondta nem akarják összegyurcsányozni magukat.

A Magyar Nemzet kérdésére, hogy mindezek után meg tudnak-e bízni a Momentumban, a DK szóvivője kitérő választ adott, mondván: politikai szövetségben állnak. Ismételt kérdésükre is csak annyit felelt: „A Momentum természetes része a létrejött politikai szövetségnek, és természetes része marad 2022-ig, az új köztársaságpárti kormány felállásáig”.

A jelek szerint azonban az nyitott kérdés maradt, mit tervezhetnek az egymásban megbízni nem tudó baloldali pártok a hőn áhított kormányalakítást követően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában