Ország-világ

2021.10.24. 09:04

A HVG szerint Orbán erőt demonstrált, Márki-Zaynak nem jött össze a katarzis

„A napot érzésre Orbán Viktor nyerte meg olyan magasan, mintha még mindig 10-15 százalékos pártokkal állna szemben az 50 százalék fölötti kormánypárt” – írta a portál.

„A miniszterelnök szájából úgy hangzott a 15 évvel ezelőtti történet, mintha a rendőrattak a Fidesz nagygyűlés résztvevőit célozta volna, miközben azért a valóság ennél árnyaltabb volt” – írja szombati cikkében a HVG Orbán Viktor ünnepi beszédéről szólva, melyben a miniszterelnök emlékeztette az embereket: négy hosszú évet várt a jobboldal, hogy elégtételt vegyen. S kijelentette, az ellenzéknek az a célja, hogy Mária kezéből Brüsszel lábai elé tegyék le az országot – írja a Mandiner.

HVG: Márki-Zaynak nem jött össze a katarzis

A portál nemcsak Orbán Viktor, Márki-Zay Péter beszédéről is beszámolt. Mint a HVG fogalmazott: „noha gyakran emlegette fő táborát, a fiatalokat, a helyszínen lévő tudósítónk szerint

nagyon sok fiatal nem volt kint, a színpad előtt pedig a zászlók alapján elsősorban a DK tábora gyűlt össze”.

A portál hozzátette azt is: „a néhány ezres létszám ellenére Márki-Zay Péter tarthatott volna katartikus szónoklatot, hogy fenntartsa az előválasztáson kialakult lelkesedést, ám ez nem sikerült neki. Aki az elmúlt hetekben hallotta már őt beszélni, kevés újdonsággal találkozott”.

Mint a HVG fogalmazott: „bár Márki-Zay magas tétet tett meg, összességében az ellenzéki rendezvényen nem érződött az, hogy az összefogás és a Fidesz fej-fej mellett áll a közvélemény-kutatásokban, és hogy az ellenzék az elmúlt három-négy hétben mozdított meg több mint 850 ezer embert”. A portál kiemelte:

a napot érzésre Orbán Viktor nyerte meg olyan magasan, mintha még mindig 10-15 százalékos pártokkal állna szemben az 50 százalék fölötti kormánypárt”.

„Ezzel viszont duplán veszített az ellenzék: az összefogásra ugyanis most nagyon nehéz időszak vár, egészen karácsonyig: most ülnek le ugyanis a közös listáról egyeztetni, ahol borítékolható az összecsapás. Így egységet legközelebb jövő januárban tudnak felmutatni” – zárta cikkét a portál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában