Ország-világ

2020.06.26. 14:04

A megerősített európai határokon is több ezer migráns jutott át

A járványhelyzet miatt minden ország lezárta és megerősítette határait, ez ugyanakkor nem állította meg a migrációt, pusztán némileg lelassította azt. A V4NA összeszedte a legérintettebb területekhez közeli jelentéseket, hogy képet adjon az elmúlt hónapokban valamelyest háttérbe szorult jelenségről.

V4 Grafika

Forrás: V4NA

A koronavírus-járvány miatt minden ország megerősítette a határvédelmét és lezárta határait, hogy a forgalom csökkentésével megakadályozza a vírus terjedését.

Bár az intézkedések miatt a turizmus például megállt, az illegális migráció valamelyest lelassult, de korántsem állt meg.

A V4NA több mint 40 különböző jelentés és hír összesítése után próbált meg képet alkotni az elmúlt hónapokban némileg figyelmen kívül hagyott bevándorlási jelenségről.

 

A Frontex és a sajtójelentések alapján összegzett illegális határátlépések
Fotó: V4NA

Málta

A szigetország így is a világ legsűrűbben lakott országai közé tartozik, kormánya már korábban bejelentette, hogy csak az elmúlt pár hónapban több illegális migráns érkezett a szigetre, mint tavaly egész évben és nem hajlandó több bevándorló befogadására, mert „megtelt”.

Az ország a járványidőszak alatt március 10-én zárta le a határait és bár sok migránst visszafordított, több száz illegális bevándorlónak mégis sikerült elérnie az ország partjaihoz.

Májusban több alkalommal is érkeztek Máltára migránsok, akiket a kormány turistahajókon helyezett el.

A május 25-i jelentések szerint körülbelül 300 migráns várakozott már a Captain Morgan hajóin. A vállalat naponta mintegy háromezer eurót kap egyébként arra, hogy a fedélzetén ellássa a bevándorlókat.

A hajón lévő migránsok közül 19-en ténylegesen be is léptek az ország területére, őket egészségügyi okok miatt szállították a szárazföldre.

BREAKING: Malta's Dangerous Manoeuvres at Sea exposed!

Witness testimonies and video evidence gathered by " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#AlarmPhone suggest that the Armed Forces of Malta (@Armed_Forces_MT) endangered the lives of 101 people in distress before facilitating their arrival in Italy. 1/12 pic.twitter.com/6QU87PMffm

A kormány sokáig próbálkozott küzdeni az NGO-k nyomása ellen, akik már gyilkossággal is megvádolták a miniszterelnököt és perekkel fenyegetőztek.

Végül június 8-án a máltai kormány beadta a derekát, és engedett partra szállni 425 migránst a turistahajókról, miután már a migránsok kezdtek azzal fenyegetni, hogy felrobbantják az őket szállító hajókat.

Olaszország

A koronavírus járvány egyik legnagyobb áldozata Olaszország volt, amely már március 9-én lezárta határait, hogy megvédje lakosságát. A migrációt ugyanakkor ezzel nem tudta megállítani, csak lassítani. Egy hét sem telt el és március 14-én már 43 migráns kötött ki az országban és az InfoMigrants által idézett jelentések szerint addig a napig is több tucat bevándorló ért partot. Az ANSA hírügynökség arról számol be, hogy április 8-án három hét szünet után meg is jelent az első migránshajó, ami 34 bevándorlóval a fedélzetén kötött ki Lampedusán. Toto Martello polgármester azonnal karanténba helyezte az érkezőket.

🔴BOOTSUNGLÜCK: " target="_blank" rel="noopener noreferrer">@Frontex hat 4 Boote gefunden. Vermutlich die gestern v. @alarm_phone gemeldeten. Eines ist gesunken. Wir müssen annehmen, dass alle ertrunken sind, da es keine Infos über Rettungen gibt. Position& Notlage waren bekannt. Europa hat sie an #Ostern ertrinken lassen. pic.twitter.com/Y08FIH5I0H

Húsvétkor újabb illegális hullám érkezett, amikor a Sea-Watch négy migráns-csónakot azonosított, melyek 258 embert szállítottak és végül Máltán és Szicíliában kötöttek ki. Ebből az EPD hírügynökség szerint 178 érkezett olasz területre.

Il Paese si appresta a vivere la fase 2 dell’emergenza, ma è fondamentale non abbassare la guardia. Siamo ancora in piena pandemia e gesti di disattenzione potrebbero vanificare gli sforzi sin qui fatti.

— Giuseppe Conte (@GiuseppeConteIT) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">May 3, 2020

Májusban Giuseppe Conte bejelentette, hogy lazítani fognak a határzáron, amivel egyidőben lejárt a Palermónál állomásozó Alan Kurdi és Aita Mairi hajók 14 napos karanténja, és a fedélzetükön lévő 183 migránst így fogadni tudták. Az Alan Kurdit ezt követően a kikötőben tartották, mert mint kiderült, nem felelt meg a nemzetközi tengerjogi előírásoknak.

Május 6-án az InfoMigrants újabb „láthatatlan” illegális kikötésről számolt be Szicíliában, ezúttal 50 fő érkezett a szigetre. Ezen a héten Lampedusán is három hajó kötött ki összesen 146 utassal. Ezt követően Martello már „több vészhelyzetről” is beszámolt, és értetlenül állt a sorozatos beérkezők előtt.

Egy hét múlva újabb 79 illegális migráns kötött ki a Marina St Johns hajón Szicíliában az EPD adatai szerint, további 162 pedig a tengeren várakozott.

Időközben Triesztben a lezárás ellenére ugyanezen a héten 12 óra alatt 140 bevándorló érkezett a városba, ami az Észak-Olaszországi polgármestereket arra késztette, hogy egy emberként írjanak Giuseppe Conténak és felhívják a figyelmét a „fenntarthatatlan” állapotokra.

A rendőrség adatai szerint azon a héten összesen 240 ember érkezett Triesztbe.

🔴🔴 UPDATE: After attending to a second boat in distress last night, the " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#SeaWatch3 is now hosting a total of 165 survivors. Everyone was brought safely on board. The search for another boat, in close collaboration with our airborne operation #Moonbird, is still ongoing. pic.twitter.com/1i4pQmaPD7

— Sea-Watch International (@seawatch_intl) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">June 18, 2020

Június 3-án az olasz kormány ismét lazított a határzáron és megnyitotta határait a Schengen-zóna felé, ami egyből útnak indította a mentőhajókat. A Sea Watch 3 például három héten belül már 211 bevándorlóval kötött ki Szicíliában és a nemzetközi Menekült Nap tiszteletére a Mare Jonio 67 illegális bevándorlót hozott Lampedusára.

Our " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#MareJonio ship has just completed the rescue of about 70 people who were on board a wooden boat at risk of sinking in the #SAR Maltese area, 48 miles SouthWest of Lampedusa. Welcome to Europe. #BlackLivesMatter at sea as on land. pic.twitter.com/IgAI5Rbi4H

— Mediterranea Saving Humans (@RescueMed) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">June 19, 2020

Ezzel bár még véget sem ért a koronavírus miatti zárlat Olaszországban, annak bevezetésétől kezdve összesen több mint 1343 illegális bevándorló beérkezéséről érkezett jelentés.

Görögország

A görögök erőteljesen felléptek az illegális migráció ellen a koronavírus ideje alatt, a határaikat lezárták és igyekeztek is úgy tartani. Bár a bevándorlók még így is utat találtak az országba, ez lényegesen kevesebb esetben sikerült most. A görög bevándorlási minisztérium adatai szerint áprilisban csupán 79 illegális migráns lépett be Görögországba.

Görögországban a kormány határkerítést is épít, ezt május végén jelentették be. Így akarják felvenni a harcot a migránshullámmal és megvédeni az országuk érdekeit. Ugyanakkor más a helyzet a görög szigetek közötti migránsmozgással, mert az adatok szerint áprilisban 11 825 migráns utazott a szárazföld és a szigetvilág között és ez tovább folytatódott májusban is.

A Proto Thema beszámolója alapján május 6-án 51 migráns érkezett meg csónakokon Leszboszra és alig 10 napon belül újabb 19.

Májusban ráadásul újra megindultak a migránsok Törökország felől, ami azért jelentett gondot, mert így elkezdtek megjelenni a koronavírussal fertőzött bevándorlók is.

Összesen 4 ilyen migránst jelentettek hivatalosan a hírek.

Júniusban először 4-én érkezett meg 32 újabb migráns a török partok felől Leszboszra, és a lap szerint március óta csak erre a szigetre érkeztek bevándorlók. Június 7-én Afrikából érkezett meg egy csónak szintén Leszboszra, benne 40 migránssal, ez volt a hónapban a második eset, majd egy héttel rá Leszbosz közelében észleltek egy csónakot, benne 36 migránssal. Őket kimentették és partra szállították, ahol letesztelték őket a koronavírusra, majd karanténba helyezték őket. A csónakban irániak és afgánok utaztak, köztük két terhes nő is.

A június 17-i adatok szerint addig a hónapban összesen 185 migráns érkezett meg Leszboszra, öt részletben ezzel a zárlat ellenére eddig 334 illegális határátlépő érkezett az országba.

Egyesült Királyság

Bár sok olasz lap hozza címlapon a migránsok „invázióját”, ez mégis köztudott tény az országban. Nem úgy, mint a britek esetében, akik Nigel Farage tudósításaiból értesültek, hogy hatalmas menekülthullám érkezik az országba, csak nem Líbiából vagy Szíriából, hanem Franciaországból.

More migrant boats yesterday with landings by UK authorities in Dover and Ramsgate. Clearly, a second port is now being used to prepare for the invasion. Our government says nothing... pic.twitter.com/wNb5e5sdhR

A politikus szinte minden nap friss információval látja el követőit a témában.

Another busy day in Dover with illegal migrants. The numbers are so overwhelming there are now coaches put on to take them off all over the country. Here is the footage. pic.twitter.com/f4Abnq0Pmt

Farage arra is többször rámutatott, hogy a bevándorlók mozgatásában maguk a francia hatóságok is közre játszanak és több alkalommal is készített felvételt a francia partiőrség hajóiról, amik a migránsokat szállító csónakokat kísérik, keresztül a csatornán egészen a doveri sziklákig.

Transponder data from UK & French coastguards proves " target="_blank" rel="noopener noreferrer">@Nigel_Farage isn't just right about France escorting illegal migrants into British Waters yesterday, but they did so on Saturday as well. When will @pritipatel @BorisJohnson act? My report on the data: https://t.co/fVjq3KwU4t pic.twitter.com/wgjW9bEop1

A Breitbart London adatai szerint március 23-a óta, amikor a kormány elrendelte a zárlatot, több mint 1620 migráns érkezett a francia menekülttáborokból az Egyesült Királyságba annak ellenére, hogy Calais és Dunkirk is tömeges koronavírus fertőzésekkel küzd.

A dolog érdekessége, hogy a Belügyminisztérium statisztikái szerint csak 2017-ben Calaisből mintegy 17 ezer átkelési kísérletet akadályoztak meg a francia hatóságok, tehát az ezres bevándorlótömegek, csak töredékei az átkelni szándékozóknak.

A Frontex adatai szerint 2020-ban májusig mintegy 28 ezer illegális határátlépést regisztráltak a Schengen-zónában, azonban azt nem tudni, hogy ebből mennyit fordítottak vissza.

Az IOM korábban arra is rámutatott, hogy a határzárak miatt csak azokról a migránsokról tudunk, amiket a hatóságok elfogtak és nem tudjuk pontosan, hogy hányan vesztek oda út közben. Ugyanezen gondolatmenet arra is felhívja a figyelmet, hogy elképzelni sem tudjuk pontosan hány illegális bevándorló érkezett és érkezik Európába, hiszen rengetegen csúsznak ki a hatóságok kezei közül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában