Járvány

2020.05.05. 16:32

A szigorú rendelkezések ellen szervezett tüntetést oszlattak fel Hollandiában, többeket előállítottak

A rendezvény megtartását a hatóságok engedélyezték, azon azonban a bejelentettnél többen vettek részt.

A koronavírus okozta járvány terjedésének fékezése érdekében március közepén elrendelt holland kormányzati intézkedések ellen szervezett tüntetést oszlatott a fel a helyi rendőrség kedden Hágában. Közel harminc tüntetőt előállítottak.

Beszámolók szerint a rendőrség a holland főváros polgármesterének utasítására járt el a főpályaudvar közelében szervezett, mintegy kétszáz fős megmozdulás felszámolásakor. Azt írták, a rendezvény megtartását a hatóságok engedélyezték, azon azonban a bejelentettnél többen vettek részt.

Az egyre növekvő tömeg résztvevői nem tartották be a kormány, valamint a polgármesteri hivatal korábbi rendelkezését, amely az emberek közötti legalább másfél méteres távolság megtartását írja elő.

Johan Remkes polgármester azt nyilatkozta, a megmozdulás engedélyezésének feltétele volt, hogy a tüntetők követik a rendőrség utasításait, és betartják a rendkívüli szabályokat.

A rendőrség nyilatkozatában azt közölte, mivel a résztvevők egy csoportja figyelmen kívül hagyta az utasításokat, a polgármester a tüntetés befejezését rendelte el. Az őrizetbevételeket az indokolta, hogy sokan nem tettek eleget az egészségügyi előírásokat betartásának – tették hozzá.

A holland kormány március közepe óta tiltja a nyilvános összejöveteleket és rendezvényeket, valamint a többi között előírja, hogy nyilvános területen az embereknek legalább másfél méter távolságra kell állniuk egymástól.

Sajtójelentések szerint hasonló tüntetést tartottak hétfőn a hollandiai Utrecht központjában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában