kutatható

2019.10.28. 19:41

A vatikáni archívum többé a nevében sem titkos

Ferenc pápa bejelentette, hogy a Vatikán híres archívumának nevét, a Vatikáni Titkos Levéltárról a Vatikán Apostoli Levéltárra változtatják.

Az egyházfő a változtatásról saját kezdeményese alapján (motu proprio) hozott rendeletet. Mint elmagyarázta, a változás célja, hogy az intézmény megszabadulhasson a „titkos” szóhoz kapcsolódó negatív jelentéstartalomtól, amely az eredeti latin szó félrefordításából ered. Latinul ugyanis az Archivum Secretum elsősorban privát, magángyűjteményt jelent, nem pedig titkosat.

A vatikáni levéltárat a 17. század elején V. Pál pápa alapította, 1881 óta elérhető a tudósok számára. Az egyház vezetéséhez kapcsolódó 8-20. századi dokumentumokat tartalmaz. Az iratok 85 kilométernyi polcrendszert foglalnak el, egy részük egy földalatti raktárban található.

A kutatók jelenleg egészen a XI. Pius pápaságának végéig, 1939 februárjáig szóló dokumentumokhoz is hozzáférhetnek, emellett néhány kivételtől eltekintve a frissebb iratokhoz is.

A nyilvánosság számára 2020. március 2-tól elérhetők lesznek XII. Piusznak a második világháborút lefedő pápaságához kapcsolódó dokumentumok is. Ezt a zsidók már több évtizede követelték – az izraeli kormány és a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt múzeum üdvözölte a lépést.

Egyesek azt állítják: az 1939 és 1958 között a katolikus egyház élén álló pápa szemet hunyt a holokauszt felett azáltal, hogy nem tiltakozott ellene erélyesen. A Vatikán mindeddig azt állította, hogy XII. Piusz a helyzet súlyosabbá tételét elkerülendő a színfalak mögött csendben dolgozott azon, hogy meg tudjanak menteni minél több zsidó származású embert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában