Járvány

2021.01.09. 08:52

A védekezés mellett a fejlesztések éve volt a tavalyi a kormányablakokban

Folyamatosan működnek az ügyfélszolgálatok a veszélyhelyzetben is, de szigorú óvintézkedéseket vezettek be az ügyfelek és ügyintézők érdekében.

Tavaly a kormány a járvány elleni védekezés mellett nagy hangsúlyt fektetett a kormányablakok szolgáltatásainak fejlesztésére is.

2020-ban megduplázódott a kistelepüléseken élők ügyintézését segítő kormányablakbuszok száma, három új kormányablak nyílt, idén pedig – további kilenc új ügyfélszolgálattal és négy kormányablakbusszal bővül a hálózat. A személyes ügyfélszolgálatok fejlesztése mellett egyre több ügykör elektronikusan is elintézhető − közölte a Miniszterelnökség.

Mint írják, rendkívüli év volt a 2020 a közigazgatásban is, hiszen

a személyes találkozások csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejárt okmányok érvényességét.

A mostani veszélyhelyzet ideje alatt, azaz 2020. november 4. után lejáró okmányok – beleértve a gépjármű forgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényesség idejét – a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak. Ugyanez a határidő vonatkozik azokra az igazolványokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, 2020. március 11. és július 3. között jártak le, de automatikusan meghosszabbodott az érvényességük.

Az állampolgárok, valamint az ügyfélszolgálatokon dolgozók egészségének védelme érdekében a kormányhivatalok bevezették a kötelező előzetes időpontfoglalást a kormányablakokban, okmányirodákban és egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálatokon, és – főszabály szerint – az elkészült okmányokat is postai úton kézbesítik. Ezen intézkedések eredményeképp jelentősen csökkent a személyes találkozások száma a kormányablakokban: a tavalyi évben négymillióval kevesebb ügyfél kereste fel az ügyfélszolgálatokat, mint az azt megelőző évben. Míg 2019-ben 14,6 millió, addig tavaly 10,6 millió volt az ügyfélforgalom az ország több mint háromszáz kormányablakában. Ez egyben azt is jelenti, hogy emelkedett az elektronikusan kezdeményezett ügyek száma. A járvány elleni védekezés eszköze továbbá az ügyfélpultokra felszerelt plexifalak, a folyamatos felületfertőtlenítés, valamint a kötelező szájat és orrot eltakaró maszkviselés a távolságtartás. Ezeknek az eszközöknek a hatékonyságát a 2020 év végén a kormányablak ügyintézők COVID-19 szűrésének eredményei is visszaigazolták.

A fejlesztések sem álltak le 2020-ban: új kormányablak nyílt Szegeden, Lengyeltótiban, és Érd-alsó vasútállomáson, az idei év első munkanapján pedig a győri vasútállomáson, így ma már 14 vasútállomáson, országosan pedig 305 kormányablakban intézhetik ügyeiket az állampolgárok.

Tizenöt kormányablakot felújítottak vagy bővítettek 2020-ban, és átadtak tíz kormányablakbuszt is,

így immár minden megyében és a fővárosban is elérhetővé váltak a mobilizált ügyfélszolgálatok, amelyek évről-évre nagyobb ügyfélforgalmat bonyolítanak le. Emellett tavaly elérhetővé vált a kormányablakokban a siket és nagyothalló ügyfelek számára teljesen akadálymentes ügyintézést biztosító KONTAKT videóalapú jelnyelvi tolmácsszolgáltatás. A fejlesztések 2021-ben is folytatódnak: idén újabb kilenc kormányablak készül el, és várhatóan négy kormányablakbusz áll majd forgalomba.

Az elektronikus ügyintézés terén is újabb fejlesztések történtek az elmúlt évben:

a hatósági erkölcsi bizonyítvány, és a gépjármű átírás mellett ma már a lakcímbejelentés és az elveszett okmányok pótlása is intézhető online.

Sőt, január elsejétől az állampolgárok immár 449 kormányhivatali ügykörben nyújthatják be kérelmeiket elektronikus űrlapon. Az e-közigazgatási fejlesztéseknek köszönhetően így egyszerűsödik a csecsemőgondozási, valamint a gyermekgondozási díj iránti kérelmek benyújtása, de az egyéni vállalkozók és a gazdasági társaságok adminisztratív terhei is csökkennek, amely a gazdaság versenyképességére is pozitív hatással van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában