önvizsgálat

2020.07.09. 23:24

A WHO független bizottságot állít fel a járvány kezelésének kivizsgálására

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön bejelentette: független bizottságot hoz létre annak kivizsgálására, hogy miként kezelte a szervezet, valamint a tagállamok kormányai a koronavírus-világjárványt.

Helen Clark korábbi új-zélandi miniszterelnök és Ellen Johnson Sirleaf volt libériai elnök beleegyezett, hogy vezessék a bizottságot, és kiválasszák tagjait – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója a 194 tagállam képviselőinek virtuális találkozóján.

„Eljött az önvizsgálat ideje” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a tagállamok májusban egyhangúlag vizsgálatra szólítottak fel a világjárvány kezeléséről.

„Ez nem olyan tucatjelentés, amely bekerül egy dobozba, az meg a polc tetejére, hogy porosodjon. Ezt a vizsgálatot komolyan vesszük”

- mondta, és bejelentette egyúttal, hogy novemberben terjeszti elő a jelentést a bizottság a tagállamok egészségügyi minisztereinek éves találkozóján.

A bizottság megalakításának bejelentése előtt két nappal Donald Trump amerikai elnök hivatalosan közölte, hogy az Egyesült Államok kilép a szervezetből egy éven belül. Trump előzőleg már jó ideje hevesen ostorozta a WHO-t azzal vádolva, hogy „Kína-központú”.

A világon eddig már több mint 12 millióan fertőződtek meg bizonyítottan a koronavírustól, és csaknem 550 ezren haltak meg a ragály miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában