Járvány

2020.05.03. 20:02

Amerikai külügyminiszter: bizonyíték van rá, hogy a vírus egy vuhani laborból ered

„Több jelentős bizonyíték” van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorának adott interjújában.

Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína „köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban”. Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: „nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe”.

Kifejtette, hogy sajnálja az együttműködés hiányát Pekinggel a koronavírus-járvány eredetének feltárását illetően. „Továbbra is akadályozzák a nyugati tudósok, a legkiválóbb orvosok bejutását, pedig muszáj bemennünk. Még mindig nincsenek vírusmintáink”

- fogalmazott.

A miniszter ismét hangot adott azon álláspontjának, hogy a kínai kormányzat „mindent megtett annak érdekében, hogy a világ ne szerezzen tudomást időben” az új típusú koronavírusról. Úgy vélte, a Kínai Kommunista Párt „klasszikus kommunista dezinformációs erőfeszítéseket” tett az orvosok elhallgattatására és a riporterek eltávolítására a vírusról szóló információk korlátozása érdekében.

Mint fogalmazott: ezek a lépések „óriási válságot, életek elvesztését, óriási gazdasági károkat” okoztak szerte a világban. „Megerősíthetjük, hogy a Kínai Kommunista Párt minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a világ ne tudja meg időben, mi történik” – mondta. Leszögezte, hogy Kína „úgy viselkedett, mint az önkényuralmi rendszerek”. A külügyminiszter hangsúlyozta: „Trump elnök nagyon világos volt. Elszámoltatjuk majd a felelősöket, és ezt a számunkra megfelelő időben megtesszük”. Donald Trumpot a Fehér Ház csütörtöki sajtókonferenciáján kérdezték arról, van-e megbízható információja arról, hogy a koronavírus a vuhani virológiai intézetből szabadult ki. Az elnök igennel válaszolt.

A Trump-kormányzat korábban többször is Kínát okolta azért, hogy magatartásával hátráltatta a járvány megfékezését célzó intézkedéseket, mondván Peking nem szolgáltatott elég gyorsan pontos információkat a vírus terjedéséről.

Amerikai lapok helyszíni tudósítói – köztük a The Wall Street Journal munkatársai – még a járvány kitörésekor arról tudósítottak, hogy Kínában megbüntették a koronavírusra figyelmeztető orvosokat. A The New York Times, a The Washington Post és a The Wall Street Journal című lapok munkatársait a múlt hónapban kiutasították Kínából.

Címkék#Mike Pompeo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában