Facebook-elemzés

2019.03.17. 13:46

Az online térben is a Fidesz hívei voltak a legaktívabbak a nemzeti ünnepen

A pártok március 15-ei Facebook-aktivitásáról készített gyorselemzés szerint a Fidesz az online térben is jól mozgósít, az ellenzéki pártokat Gyurcsány Ferenc dominálja, a Jobbiktól pedig elfordulnak eddigi követői – olvasható a Médianéző Központ vasárnapi közleményében.

A központ közlése szerint a 2018-as országgyűlési választások során már tapasztalható volt, hogy a kormánypárt kifejezetten tudatosan mozog a közösségi médiában és hatékonyságát (interakciók számát) tekintve messze az ellenzéki pártok előtt járt.

Most március 15-én a Fidesz és hat ellenzéki párt (MSZP, Jobbik, DK, Párbeszéd, Momentum, LMP) Facebook-oldalán összesen 134.100 interakció (kedvelés, megosztás, komment) volt. Ebből 113 ezer a Fideszé volt,

vagyis az összes, pártokhoz tartozó interakció 84 százaléka

- írták. Ez – a központ szerint – azt jelenti, hogy a Fidesz üzenetei több mint ötször olyan hatékonyan értek célba, mint az összellenzéki tüntetés és az azon részt vevő összes párt üzenetei összeadva.

A vezető ellenzéki politikusokra szűkítve a vizsgálatot, Gyurcsány Ferenc dominanciájáról ír a központ. Mint kifejtették: március 15-én a valamivel több mint 20 ezer ilyen interakció 64 százaléka (12.800) kötődik a DK elnökéhez, míg a maradék 7.300 reakciót hat vezetőként számontartott ellenzéki politikus közösségi médiában elhelyezett üzenetei váltották ki. A második helyre egy pártnélküli politikus, Szél Bernadett került (2.400 interakció).

A Médianéző Központ kitért arra is, hogy a nemzeti ünnepen egy kivételével minden párt (még ha minimálisan is) növelte követői számát. „A Jobbikosok szemmel láthatóan nem tudták elviselni, hogy képviselőjük, Jakab Péter többek között Gyurcsány Ferencnével állt színpadra az ellenzéki tüntetésen, hiszen aznap harminchét fővel lett alacsonyabb a párt Facebook oldalát követők száma” – írták.

A legtöbben a Fidesz (271 kedvelés), a legkevesebben (2) az LMP profilját jelölték meg követésre érdemesnek a nemzeti ünnepnapon

- jegyezték meg.

Összességében a Médianéző Központ szerint az elmúlt egy év során továbbra sem látható változás a Fidesz és az ellenzéki pártok közösségi média-használatában.

A Médianéző Központ elemzése a Fidesz, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett, Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Demeter Márta hivatalos Facebook-oldalaihoz kapcsolódó 2019. március 15-ei interakciókat (kedvelés, megosztás, komment) vizsgálta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában