Ébresztő!

2018.04.07. 11:00

Az Orbán-kormány Európa reménye

Példát vehetnek rólunk a nyugati országok.

Lauren Southern kanadai jobboldali aktivista a Pesti Srácoknak adott interjújában nyomatékosította, a gyenge emberek idejét éljük, az európai civilizáció pedig a pusztulás felé halad. Szerinte akkor lesz remény, ha a nyugati országok követik azt a politikát, amelyet Orbán Viktor és a magyar kormány képvisel. Southern évek óta azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a migráció, a liberalizmus és a multikulturális társadalmak pusztító hatásaira. A 22 éves lány nemrég Dél-Afrikában forgatott egy dokumentumfilmet arról, hogy az országban hogyan gyilkolják a fehér farmereket a földjeikért. Lauren Southernt tevékenysége miatt nemrég az Egyesült Királyságból is kitiltották rasszizmus vádjával, természetesen alaptalanul.

Most vasárnap országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon. Az ellenzék és a mögötte álló érdekkörök le akarják váltani Orbán Viktort, akit minden fronton támadnak. A kormányfő ellenzi a migrációt, ugyanazokra a veszélyekre hívja fel a figyelmet, mint ön. Mi a véleménye a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor politikájáról?

Orbán Viktor és kormánya nagyon jól csinálja. Magyarország Lengyelország mellett talán az egyetlen, amelyik még ragaszkodik a kultúrájához, és meg akarja őrizni az identitását. A magyar kormány nagyon jól tette, hogy megerősítette a határvédelmet, és felhúzta a határfalat délen. Azt gondolom, hogy a nyugati országoknak példát kellene venni a magyarokról és Orbán Viktorról. Nem normális dolog, hogy Londonban már rosszabbak a bűnözési mutatók New Yorknál.

Az európai országok előbb-utóbb kénytelenek lesznek követni Magyarország és Lengyelország példáját, ha nem akarnak elpusztulni.

Szóval hajrá, csak így tovább.

Természetesen ezt a baloldal megpróbálja megakadályozni, az emberjogi bajnokok mindent megtesznek, hogy rossz színben tüntessék fel a kormányt. De gondolom kanadaiként ez a dolog ismerős.

Így van. Ráadásul nálunk még az úgynevezett konzervatívok is liberálisak, ami miatt a helyzet mondhatni kilátástalan. Még egyszer: szerintem Orbán Viktorról kell példát venni.

Az európai és a magyarországi választások fókuszában a bevándorlás áll. Kontinensünk szivárványszínű lehet, ha a brüsszeli bürokraták betartják az ígéretüket, és elárasztják Európát migránsokkal.

Sajnos ez már olyan pontra jutott, ahonnan nem nagyon van visszaút. Aggódom, hogy ha ez tovább folytatódik, akkor nem lehet békésen megoldani a kialakult helyzetet. Az a baj, hogy annyi ember özönlik be, hogy az már kritikus, ráadásul ezek az emberek nem tisztelik az európai kultúrát, és hamarosan ők lesznek a többség, ami pedig azt fogja jelenteni, hogy

ugyanazt a kultúrát fogják kialakítani Európában, amelyik miatt az eredeti hazájuk mélypontra jutott és tönkrement.

Európa úgy néz ki, hogy a Közel-Kelethez fog leginkább hasonlítani, és a közel-keleti elnyomó rezsimek is jönni fognak, ami nagyon ijesztő kilátás. Elkerülhetetlen, hogy a dolog katasztrófához vezessen. Ez még Kanadából is világos, hogy ezek az emberek nem menekültek, ezek azért mennek Európába, mert jobban akarnak élni.

Kanadaiként, ilyen mentalitással milyen érzés egy multikulturális országban élni?

Kanada más, minket vizek határolnak, délről pedig az USA, tehát a harmadik világból nem nagyon jönnek hozzánk megerőszakolni a nőket, mivel minimum repülőre kellene szállniuk, és átmenni a reptéri határellenőrzésen. Emiatt az érkezőknek több lehetőségük van az asszimilálódásra. De nálunk is vannak bevándorlási problémák, a kanadai identitás a következő években veszélybe kerülhet, például egyáltalán nem biztos hogy Brit Kolumbia hivatalos nyelve nem a kínai lesz néhány év múlva. Nálunk is komoly problémák lesznek a jövőben.

Elég pesszimista víziók ezek. Tényleg ekkora bajban van a nyugati civilizáció?

Szerintem igen. Úgy látom, hogy a nyugati civilizáció az összeomlás felé halad. A jólét gyenge embereket kreál. A gyenge emberek rossz időszakot hoznak magukkal. A rossz időszak viszont erős embereket termel ki, akik pedig jó dolgokat csinálnak a világgal. Ez egy ciklikus folyamat. Most éppen a gyenge emberek idejét éljük.

A nyugati sajtó attól volt hangos mostanában, hogy Lauren Southernt kitiltották az Egyesült Királyságból terrorizmus vádjával. Mi volt ez az egész?

Calais-on keresztül próbáltam eljutni az Egyesült Királyságba, és amikor megpróbáltunk átmenni a határon, engem félrehívtak, levették a buszról az összes poggyászomat, egy külön helyiségben elzárták őket, engem pedig egy fogdába vittek. Amikor megkérdeztem, hogy miért vagyok ott, senki nem adott nekem érdemben választ, azt mondták a feletteseikkel kell erről beszélni. Mikor a fogdában vártam bejöttek, adtak egy papírt, amin az volt, hogy át kell engem adni a rendőrségnek, vagyis nem a határőrség hatáskörébe tartozom már. Utána bejöttek a rendőrök és közölték, hogy terrorizmus vádjával vagyok a továbbiakban kihallgatva. Ez természetesen egy sokkélmény volt. Egészen furcsa volt felfogni, hogy terrorizmusért tartanak fogva. Nyilvánvalóan tisztában voltam vele, hogy nem vagyok terrorista, de elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon milyen viccet posztoltam ki az interneten, vagy mit tettem, ami börtönbe juttatott. Ez után elvittek egy kihallgatóhelyiségbe, ahol mint a filmekben körülálltak a rendőrök, és nagyon meleg volt. Volt egy hatalmas hangrögzítő gép is az asztalon.

Miket kérdeztek?

Csupa személyes dolgot, például, hogy mik a politikai nézeteim, de elkoboztak egy papírt is, amin egy beszéd volt amit korábban tartottam. Átnézték a beszédet, bekapcsolták a számítógépem, de nem adtam meg nekik a belépőkódot. Akkor vált a dolog igazán furcsává, amikor megkérdezték, hogy mennyire tartom magam kereszténynek, illetve hogy mit gondolok muszlimok elgázolásáról? Azt is megkérdezték, hogy mit gondolok a szélsőjobboldali terrorizmusról. Nem tudom, mit mondhatna erről az ember. Ez olyan, mintha azt kérdeznék, hogy szeretsz-e kiskutyákat agyonverni. Nem. Senki nem szeret kiskutyákat agyonverni. Néhány óra múlva visszavittek a fogdába, majd kaptam egy papírt, amin az állt, hogy rasszizmus miatt kitiltottak az országból.

Mi állhatott a kitiltás valódi hátterében?

Valószínűleg az, hogy nemrég csináltam egy kísérletet azokra a cikkekre reagálva, amelyekben Jézus Krisztust melegként és transzneműként emlegették. Senki nem háborodott fel ezeken, úgyhogy kimentem az utcára és elkezdtem szórólapokat osztogatni, melyeken az állt, hogy „Allah meleg”, és azt mondta, hogy baloldali aktivista vagyok, aki kiáll az LGBTQ közösségért. Persze azonnal rám hívták a rendőrséget, és megfenyegettek, hogy letartóztatnak, amiért embereket sértegetek. Szó szerint ez volt az ellenem felhozott vád, hogy megsértek másokat. Emiatt rasszistának lettem kikiáltva, és kitiltottak az országból. Mi köze van a rasszizmusnak Allahhoz, vagy a melegekhez? Nem tudom, mi áll a háttérben, valószínűleg csak egy okot kerestek, hogy kitilthassanak. Természetesen büntetésből, amiért megtámadtam a muszlim vallást, ami nagyon úgy néz ki, hogy az Egyesült Királyság hivatalos vallása lett.

Különös, hogy bizonyítottan büntetett életű, és szélsőséges ideológiákhoz köthető muszlimokat nem tiltanak ki, egy jobboldali aktivistát viszont igen.

Igen. Az is érdekes, hogy az összes baloldali médium, aki megkérdezett azt akarta tudni, hogy mit gondolok a migrációról, és szimpatizálok-e a muszlimokkal, akik az Egyesült Királyságba mennek. Elmondtam, hogy természetesen nem, mert

hogyan lehetne szimpatizálni olyanokkal, akik illegálisan betörtnek egy országba, nem beszélik a nyelvet, nem dolgoznak, nem gazdagítják a kultúrát.

Ez azonban mind elmondható rólam, idejövök az országba a saját pénzemből, amit ott költenék el, hozzájárulok a helyi kultúrához, amit tisztelek, és mégis engem tiltanak ki. Őrület, ami Európában zajlik.

Tehát politikai okok állnak a háttérben.

Azt hiszem, hogy igen, és ebben az ügyvédem is egyetért. A riporteri munkám is valószínűleg közrejátszott benne.

Például a dél-afrikai fehér farmerek meghurcolásáról szóló dokumentumfilm?

Nyilvánvalóan az ilyesmi nem túl népszerű téma a haladó Európában, ahogy az sem, hogy mi a helyzet a muszlimokkal az Egyesült Királyságban, és persze a szólásszabadság helyzete sem. Ezért nem akarták, hogy beléphessek az országba. Nekik én egy olyan ember vagyok, aki káoszt okoz a rendszerben.

Mi történik Dél-Afrikában? Tényleg olyan kilátástalan a fehér farmerek helyzete, mint ahogy mondják? Persze nem a baloldali, haladó médiában hall erről az ember.

Egészen elképesztő dolgok történnek ott, amit a média egyáltalán nem közvetít. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a fehér farmereket elüldözik, és meggyilkolják pusztán azért, mert gyűlölik őket. Ezt hivatalos kormányközeli körökben és a lakosság szintjén is tapasztalható. A kormány szó szerint kimondta, hogy el akarják venni a fehérek földjeit, és erről senki nem beszél. Teljesen abszurd az egész. Ez már nem csak elméletben történik, hanem a gyakorlatban is. Nagyon sötét fordulat várható ezzel kapcsolatban a következő években, simán lehet belőle polgárháború is, ami egyáltalán nem az a szivárványállam, ahogyan a liberálisok gondolják.

Borítókép: Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában