politikai horror

2017.09.13. 07:54

Az ország megvédése a tét

Kósa Lajos szerint, az ellenzék a korrupcióról beszél, de úgy készül a tavaszi választásra, hogy azt írták a pólójukra: Gyertek, milliárdosok, van itt olcsóért minden!

A választás igazi tétje az, hogy ki védi meg az országot, és ebben kire lehet számítani – mondta a leköszönő frakcióvezető a Magyar Idők szerdai számában.

Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy ebben a kérdésben csak a Fideszre és a KDNP-re lehet számítani, mindenki más egyszer, kétszer vagy sokszor elárulta már ezt az ügyet, az ország és a magyar emberek biztonságát. Ez a fő kérdés és a fő tét – mondta Kósa Lajos.

A kampány másik fő kérdésének azt tartja, hogy „meg tudjuk-e őrizni a hétéves munkának, gyakran erőfeszítésnek az eredményeit, amelyeket az ország – nem a kormány, nem a Fidesz önmagában, hanem szó szerint mindenki – 2010 és 2017 között elért.

Isten őrizzen attól, hogy ehelyett 2018 tavaszán felálljon egy Molnár Gyula-Vona Gábor-Szél Bernadett-Karácsony Gergely-Fekete-Győr András-Gyurcsány Ferenc-Bokros Lajos fémjelezte kormányzat, és ők irányítsák az országot. Ezt egy kis falunak sem kívánhatjuk, nemhogy egy országnak! Gondoljunk bele, hogy milyen kormányprogram kerekedne ki ebből az 'összefogásból'! Ha létezik olyan kategória, hogy politikai horror, akkor ez az.”

A választásokról kifejtette, a különböző, hevesen ellenzéki törpeszervezetek rendkívül agresszívak, a vezetőik szerint utcai erőszakra, zavargásokra van szükség a kormány megdöntéséhez. Hozzátette, folyamatosan az erőszakról és arról beszélnek, hogy a törvényes rendre fittyet kell hányni.

Közölte, a kormány és a kormánypárt, amennyire lehet, higgadt kampányra készül.

„Sem okunk, sem szándékunk nincs arra, hogy agresszívak legyünk, a törvényességet pedig minden körülmény között megtartjuk”

- mondta, majd a 2018-as országgyűlési választás jelentőségéről kijelentette:

„Az lesz a tét jövő tavasszal, hogy meg tudjuk-e védeni az országot, a magyar embereket, mert a migráció nem fog megszűnni, áprilisig pedig végképp nem. Ez a probléma a következő évtizedekben folyamatosan velünk lesz. Mi az Európai Unió elkötelezett hívei vagyunk, de egy olyan EU-t szeretnénk, amilyet most is ismerünk.”

Kósa Lajos új feladatáról elmondta, a Modern városok program irányítására, felügyeletére kérte fel a miniszterelnök. Ez az ország legnagyobb fejlesztési programja, összességében mintegy 3400 milliárd forint fejlesztés, beruházás megvalósítását jelenti. Nem kevés munka vár ránk – mondta Kósa Lajos a Magyar Időknek adott interjúban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában