voksolás

2017.10.15. 19:33

Az Osztrák Néppárt győzött a választásokon

A második helyen az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) végzett.

A vasárnap lebonyolított ausztriai parlamenti választás előzetes végeredménye szerint a szavazáson az Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött a voksok 31,6 százalékával, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ, 26,9) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ, 26 százalék) előtt.

Az eredmény megközelíti a 100 százalékot, de nem teljes, csak a levélszavazatok megszámlálása után, csütörtökön lesz végleges. A részvételi arány 79,4 százalék volt.

Az előrejelzések azt valószínűsítik, hogy az ország új vezetője, a néppárt elnöke, az eddigi külügyminiszter, a 31 esztendős Sebastian Kurz lesz, és Ausztriát az eddigi nagykoalíció helyett új kormányzati szövetség irányítja majd. Alexander van der Bellen államfő az ORF televíziónak nyilatkozva jelezte, hogy már gratulált is az ÖVP-t vezető Sebastian Kurznak pártja győzelméhez. Az elemzők továbbra is az ÖVP és az FPÖ közötti koalícióalakításra számítanak.

A jelenlegi, 2013 szeptembere óta kormányzó, az SPÖ-ből és az ÖVP-ból álló nagykoalíció mindenekelőtt a menekültpolitikában fennálló nézeteltérések miatt bomlott fel, és ezt követően írták ki az előrehozott választásokat.

Az ÖVP-nek a jelenleginél 15-tel több, 62 képviselője lesz a 183 tagú parlamentben. Az SPÖ továbbra is 52, az FPÖ pedig immár 51 képviselővel rendelkezhet, 11-gyel többel az eddiginél.

A Zöldek nem jutottak be a parlamentbe, mert nem érték el az ehhez szükséges 4 százalékos küszöböt. Pilz Listája viszont bekerült a törvényhozásba 4,3 százalékos eredménnyel, 8 képviselővel. A liberális NEOS a várakozásoknak megfelelően szerepelt, 5,3 százalékos eredménnyel várhatóan 9 képviselője lesz, ugyanannyi, mint eddig. Az új parlament így minden bizonnyal ötpárti lesz.

Borítókép: Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke és kancellárjelöltje / MTI/AP/Matthias Schrader

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában