szebb jövő

2020.10.03. 22:09

Békemegállapodást írt alá a szudáni kormány a lázadókkal

Történelmi jelentőségűnek szánt békemegállapodást írt alá a lázadó csoportok vezetőivel a szudáni kormány szombaton a szomszédos Dél-Szudán fővárosában, Jubában az országban 17 éve dúló fegyveres konfliktus lezárása érdekében.

Az aláírási ceremónián a szudáni átmeneti kormány és a lázadók képviselői mellett jelen volt a csádi, a katari, az egyiptomi kormány, valamint az Afrikai Unió és az ENSZ képviselője is.

„Ma megállapodunk a békéről. Boldogok vagyunk. Teljesítettük a küldetésünket”

- mondta el az AFP francia hírügynökségnek Tutkew Gatluak dél-szudáni diplomata, a békefolyamat egyik közvetítője.

A Szudánt 30 éven át irányító, tavaly tavasszal puccsal eltávolított Omar el-Besírt váltó katonai-civil átmeneti kormány kiemelt ügyként kezelte, hogy békét kössön a lázadókkal.

Az egyezséget, amely Salva Kiir dél-szudáni elnök közvetítésével jött létre kilenc hónapi egyeztetések eredményeképpen, augusztus 31-én parafálta a szudáni vezetés oldaláról Abdalla Hamdok miniszterelnök és Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok, a szudáni civil-katonai „szuverén tanács” vezetője, míg a lázadók részéről a Szudáni Forradalmi Fronthoz tartozó lázadócsoportok vezetői látták el kézjegyükkel.

A lázadók többnyire különféle etnikai közösségeket képviselnek, akik azért fogtak fegyvert, mert úgy érezték, hogy a Besír-rezsim kirekeszti őket, miközben az ország egyre súlyosabb gazdasági helyzetbe kerül, miután Dél-Szudán függetlenné válásával olajkészleteinek háromnegyedét elveszítette.

A békemegállapodás nyolc jegyzőkönyvből áll, amelyek a az átmenetet, a jóvátételt, igazságszolgáltatást, a javak és a hatalom megosztását szabályozzák, továbbá a menekültek visszatérését is rendezni hivatottak. Az egyezség értelmében a lázadó szervezetek leteszik a fegyvert, katonáik pedig a szudáni hadsereg kötelékéhez csatlakoznak.

Az megállapodáshoz csatlakozó öt lázadó csoportból négy a forrongó dárfúri régióban tevékenykedik, ahol több mint háromszáz ezren vesztették életüket és 2,5 millióan kényszerültek elmenekülni otthonukból a 2003 óta tomboló erőszak miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában