az államfő elfogadta

2020.03.18. 14:20

Bemutatta leendő kabinetjét Igor Matovic

A kormány legelső feladata, hogy gondoskodjanak az új típusú koronavírus miatt kialakult válsághelyzet megoldásáról.

Ismertette leendő kabinetjének összetételét szerdán Igor Matovic, a szlovákiai parlamenti választásokon győzelmet arató jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom kormányalakítással megbízott vezetője.

A leendő kormány személyi összetételét már hétfőn elfogadta Zuzana Caputová államfő, aki a kormánytagokat a tervek szerint szombaton nevezi ki, miután Peter Pellegrini távozó kormánya pénteken benyújtja lemondását a megalakuló új pozsonyi parlamentnek.

Az új négypárti kormánykoalícióban a miniszterelnöki poszton túl hét minisztérium vezetéséért lesz felelős az OLaNO mozgalom. A koalíció második legerősebb pártja, a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina) két tárcát és egy miniszterelnök-helyettesi posztot kapott, illetve ők kapták a parlament elnökének posztját is, amelyet a párt elnöke tölt majd be.

A Richard Sulík vezette, klasszikus liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) jelöltjei három minisztériumot vezetnek majd, és ők is kaptak egy miniszterelnök-helyettesi posztot. A centrista liberális Emberekért párt – amelynek vezetője Andrej Kiska volt államfő kedden jelentette be, hogy egészségügyi okokból lemond parlamenti mandátumáról – két tárcát vezethet majd.

Az új kormány kiemelt fontosságú minisztériumai közül háromnak az élére az OLaNO jelöltjei kerülnek, az új pénzügyminiszter Eduard Heger, az új belügyminiszter Roman Mikulec, az új védelmi miniszter pedig Jaroslav Nad lesz.

A külügyminisztérium élére az SaS jelöltje, Ivan Korcok kerül, aki korábban már többször volt külügyi államtitkár, jelenleg pedig Szlovákia washingtoni nagykövete. Az igazságügyi tárcát Mária Kolíková, az Emberekért párt jelöltje vezeti majd.

Leendő kormányáról Igor Matovic azt mondta: legelső feladatuk az, hogy gondoskodjanak az új típusú koronavírus miatt kialakult válsághelyzet megoldásáról, s ezért hivatali szinteken nem akarnak változásokat eszközölni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában