házasság

2020.02.13. 13:04

Bigámia miatt indult eljárás egy nő ellen

Az ügyészség megrovásban részesítette a csongrádi asszonyt – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Szanka Ferenc közölte, a magyar állampolgárságú nő 2007 augusztusában kötött házasságot Olaszországban egy olasz férfival. 2018 májusában azonban a csongrádi polgármesteri hivatalban bejelentette házasságkötési szándékát egy másik férfival.

A nő ekkor úgy nyilatkozott: hajadon családi állapotú. Augusztus 11-én Csongrádon házasságot is kötöttek, annak ellenére, hogy az asszony korábbi házassága érvényben volt, azt csak 2019. május 22-én jogerőre emelkedett határozatával bontotta fel az illetékes olasz bíróság.

A nő korábbi házasságának érvényes fennállásáról senkit, így új férjét sem tájékoztatta.

A kettős házasság bűntette miatt a csongrádi jegyző feljelentése alapján indult eljárásban a járási ügyészség a büntetőeljárást megszüntette, és a nőt megrovásban részesítette.

Ezt arra figyelemmel tette, hogy a cselekmény az elbíráláskor már nem vagy olyan csekély fokban volt veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása is szükségtelen. Tekintettel voltak a gyanúsított büntetlen előéletére, beismerő nyilatkozatára, a cselekmény elkövetését megbánó magatartására is – tudatta a csoportvezető ügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában