Hatéves gyerekük végignézte

2019.08.21. 22:44

Bozótvágó késsel támadt feleségére egy szabolcsi férfi

Elrendelték egy szabolcsi férfi letartóztatását, mert bozótvágó késsel bántalmazta tőle különélő feleségét.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2019. augusztus 20-án felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2019. szeptember 20-ig elrendelte K.R.Z. gyanúsított letartóztatását – írja a Szon.hu.

Az ügyészség indítványa szerint a gyanúsított 2019. augusztus 17-én egy szabolcsi településen lévő családi ház udvarán a közös kiskorú gyermekük elhelyezése miatt szóváltásba keveredett a különélő feleségével, egy bozótvágó késsel fenyegetően hadonászni kezdett, majd a sértettet az udvarról kizavarta.

A gyanúsított férfi az utcára menekülő nőt a bozótvágó késsel követni kezdte. A sértett megpróbált elfutni, de a gyanúsított utolérte, a karját megszorította, egy háztömbnyit magával vonszolta, és arra kényszerítette, hogy térdepeljen le.

Ezután a férfi a nála lévő bozótvágó késsel megvágta a sértett nő nyakának bal oldalát, bal lapockáját és bal arcfelét is, majd hajánál fogva elkezdte húzni. Amikor a gyanúsított a sértett haját elengedte, a nőnek sikerült elmenekülnie, és bement egy lakóház udvarába, ott egy kamrába elbújt és telefonon értesítette a rendőrséget.

Az eseményeket végig nézte a gyanúsított és a sértett közös 6 éves kiskorú gyermeke.

A sértettnek a bántalmazástól 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, azonban az elkövetés eszközére, módjára, valamint a sértett testrészekre figyelemmel súlyosabb sérülés kialakulása csupán a véletlen folytán maradt el.

A bíróság álláspontja szerint a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított vonatkozásában megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábra helyezése esetén a bizonyítást veszélyeztetné, a büntetőeljárásban résztvevő vagy más személyt megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna, vagy újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el. A bíróság enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére lehetőséget nem látott. A végzés nem végleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában