Járvány

2020.03.28. 22:46

Donald Trump három amerikai állam karanténjára készül

New York állam kormányzója pedig bejelentette, hogy elhalasztják az előválasztást.

Karantén alá kerülhet az Egyesült Államok három tagállama – közölte Donald Trump amerikai elnök szombaton, New York állam kormányzója pedig bejelentette, hogy elhalasztják az előválasztást.

„Szeretném New Yorkot karanténban látni, mert epicentrum, New York, New Jersey, talán két-három másik helység is, talán Connecticut bizonyos részei karanténba kerülhetnek” – mondta Trump szombat délelőtt, mielőtt a virginiai Norfolkba indult, hogy jelen legyen egy újabb kórházhajó indításánál. A hajó éppen New Yorkba indul. Az elnök leszögezte: a három állam teljes lezárása csak rövid ideig tartana, és a döntés meghozatala előtt mindenképpen egyeztet az érintett kormányzókkal. A három állam teljes lezárásáról Trump úgy fogalmazott: „a legszívesebben nem tenném, de lehet, hogy szükség lesz rá”.

Újságírók kérdésére válaszolva pedig elmondta, hogy egyelőre nincs szó a Nemzeti Gárda bevetéséről annak érdekében, hogy betartassák a kijárási korlátozásokat. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója közölte: „nem tetszik” az elnöki javaslat, és szerinte „nem betartható”. Az új típusú koronavírus okozta járvány üteme nem lassul az Egyesült Államokban.

A Johns Hopkins egyetem és kórház szombat délelőtti adatai szerint az egész országban több mint 115 ezer vírusfertőzést azonosítottak, a vírus okozta betegségbe pedig csaknem több mint 1900 amerikai halt bele. A legrosszabb a helyzet pillanatnyilag New York államban, de új gócpontok alakulnak ki Floridában és Louisianában is.

Andrew Cuomo szombaton is – mint minden nap – sajtókonferencián ismertette a helyzet alakulását. Elmondta, hogy az államban szombat reggel 728-ra emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma, és egyedül New York városában 450 halálesetet tartanak számon. New York városában szombat reggeli adatok szerint csaknem 27 ezer volt a regisztrált fertőzöttek száma. Tragikus a helyzet a város Queens negyedében, ahol egy nap alatt, péntekről szombatra, 32 százalékkal, több mint 8 ezer főre nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) riportot készített Queens Mount Sinai nevű kórházában, ahol az egyik orvos úgy fogalmazott: „pokoli a helyzet, bibliai léptékű a pusztulás. Az emberek bejönnek, intubálják őket és meghalnak, majd minden kezdődik elölről, nincs megállás”. Egy másik orvos háborús állapotokhoz hasonlította a New York-i kórházakban kialakult helyzetet. Cuomo bejelentette, hogy az áprilisra tervezett előválasztásokat júniusra halasztják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában