Amerikai elnökválasztás

2020.11.16. 09:36

Donald Trump kitart a perek mellett, újabb jogászt kért fel

A perek egy részét a szavazatszámlálás során előfordult vélelmezett csalások miatt nyújtották be, másik részüket pedig annak érdekében, hogy a tagállami hatóságokat megakadályozzák az eredmények igazolásában, amellyel hivatalossá tennék Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét.

Donald Trump amerikai elnök kitart a perek mellett, újabb jogászt kért fel, aki azt ígérte, hogy több tagállamban „megfordítják a választási eredményeket”.

Georgiában még tart a szavazatok egyenként, kézzel végzett újraszámlálása.

Közben az elnök jogászcsapatához újabb sztárjogász csatlakozott: Sidney Powell volt szövetségi ügyész. Powell vasárnap a Fox televízió üzleti csatornájának adott interjújában kijelentette: arra készülnek, hogy – mint fogalmazott – „több tagállamban megfordítsuk a választási eredményeket”.

A jogásznő azt állította,

elég bizonyíték áll rendelkezésre a választási csalásokról ahhoz, hogy széles körű bűnügyi vizsgálatot indíttassanak.

A részleteket illetően azonban hozzátette: „Nem kommentálom ezt mindaddig, amíg nincsenek kezemben a bizonyítékok.” Annyit azonban elmondott, hogy információi szerint azonosították azt az algoritmust, amelyet a szavazatszámlálásnál használtak, és amely állításuk szerint a Trumpra leadott voksokat „átfordította Biden javára”.

Sidney Powell emlékeztetett arra a vizsgálatra, amelyet 2019-ben Amy Klobuchar minnesotai, Elizabeth Warren massachusettsi és Ron Wyden oregoni demokrata párti szenátorok kezdeményeztek egyes választási szoftverek biztonságossága ügyében.

Hangsúlyozta, hogy a demokrata párti politikusok akkor aggodalmukat fejezték ki a választási rendszer megbízhatósága miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában