neomarxizmus

2021.10.27. 12:44

Drasztikusan nőtt a rendőrök elleni erőszak a BLM fellépése nyomán

Több mint 60 ezer rendfenntartót bántalmaztak valamilyen formában szolgálat közben, ami növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A gyilkosságok száma is rohamosan nő, csaknem másfélszer annyi rendőrt öltek meg, mint a korábbi években, az erőszakos Black Lives Matter tiltakozások nyomán pedig radikális mértékben nőtt a leszerelő, vagy nyugdíjba vonuló tisztek száma.

Az FBI statisztikái szerint 2020-ban több mint 60 ezer bűnüldöző tisztviselőt bántalmaztak szolgálat közben, és több mint 40 embert meg is öltek az erőszakos támadások során. Összesen 60 105 támadás történt a 2020-as év során, ami 4071-el több, mint 2019-ben. A bántalmazottak 31 százaléka szenvedett komolyabb sérülést a támadások során. A legfrissebb adatok szerint 2021 első kilenc hónapjában 54 tisztet öltek meg, míg 2020 azonos időszakában csupán 37 halálesetről számoltak be – írja a V4NA.

A tisztviselők elleni támadások nagy része a helyszínre való kiérkezés után történt, több esetben pedig szándékosan azért hívták ki a rendőrséget, hogy a kiérkező járőröket megtámadhassák. A legújabb jelentések szerint 2020. július elsejétől 2021. április 30-ig,

az erőszakos Black Lives Matter tiltakozások nyomán radikális mértékben nőtt a leszerelő, vagy nyugdíjba vonuló tisztek száma és aránya, 2019-hez képest.

A rendőrök országszerte az erőszakos bűncselekmények és az ellenük elkövetett erőszakos cselekedetek számának növekedésével kell, hogy szembenézzenek. Az ilyen helyzetek is tehetnek arról, hogy a rendőri szervek egyre nehezebben találnak újoncokat, akik egyenruhások akarnak lenni, és az életüket akarják kockáztatni, mondta Laura Cooper az Egyesült Államok és Kanada legnagyobb városainak rendőri szakszervezeteit tömörítő vezető szakmai szervezet ügyvezető igazgatója.

Az Seriffek Országos Szövetségének elnöke pedig azt mondta, hogy a megdöbbentő számok nem érték őket meglepetésként. Vernon Stanforth szerint, ez egy nyomasztó év volt a bűnüldözés számára. Hasonló véleményen van a rendészeti jogvédelmi alap elnöke, Jason Jhonson is. Szerinte látszólag minden fronton támadják a rendfenntartó erőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában