terrorizmus

2019.02.08. 18:59

Elfogták az al-Kaida egyik feltételezett vezetőjét

A líbiai hatóságok elfogták az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik feltételezett helyi vezetőjét, aki a szélsőségesek egykori erősségéből, Dernából menekült el – közölte pénteken a líbiai főügyész hivatala.

Abdel-Kadir Azuzt a nyugati fekvésű Miszráta városában fogták el, majd szállították az ENSZ által elismert líbiai egységkormány székhelyére, Tripoliba. Egyéb értesülést a hatóság nem osztott meg a terrorizmussal gyanúsított férfiról.

Líbiai illetékesek szerint ugyanakkor úgy tudni, Azuz magas tisztségben szolgált az iszlamisták soraiban Derna városában, amely hosszú ideig a szélsőségesek fellegvára volt az ország keleti felében. Dernát tavaly júniusban foglalták el az ország jelentős részét ellenőrző Halifa Haftár tábornok vezette erők.

Számos iszlamista menekült külföldre Moammer Kadhafi üldöztetése elől, majd a néhai diktátor 2011-es megbuktatása után az Afganisztánt is megjárt szélsőségesek visszatértek a káoszba süllyedt országba, amelyben a hatalomért küzdő rivális csoportok és az al-Kaida mellett az Iszlám Állam terrorszervezet is megvetette lábát.

Egyelőre nem világos, hogy az Egyesült Államok segítséget nyújtott-e a líbiai hatóságoknak Azuz elfogásához. Washington az észak-afrikai államban korábban több alkalommal is végrehajtott műveleteket szélsőségesek elfogására, de a líbiai hatóságoknak is nyújtott támogatást ilyen célból.

Azuz őrizetbe vétele azt követően történt, hogy Peter Bodde, az Egyesült Államok Tuniszban állomásozó líbiai ügyvivője Miszrátába látogatott a múlt héten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában