Egyikük megbánta tettét

2018.10.10. 16:45

Elítélték a két magyar férfit, akik az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni

Négy-, illetve kétéves börtönbüntetést kapott jogerősen az a két férfi, aki a világ első számú közellenségéhez, az Iszlám Államhoz akart csatlakozni – derül ki a Hír TV Riasztás című műsorából.

Az ügyész szerint az elsőrendű vádlott, F. Viktor mindent elkövetett annak érdekében, hogy szolgálatait felajánlhassa az Iszlám Államnak – számol be róla a Hír TV Riasztás című műsora.

„Nem akarok senkit megsérteni, de az Iszlám Állam nem biztos, hogy ővelük sokra ment volna”

– mondta F. Viktor ügyvédje, Benkő Péter.

Az elsőrendű vádlott azzal védekezett, hogy megváltozott a cselekmény elkövetése óta. „Több, mint három éve volt, azóta sokat változik az ember” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy azóta mindent megbánt.

Az Iszlám Állam nevét 2014 nyarán tanulta meg a nagyvilág. Propagandavideóiban bombamerényletek, tömeggyilkosságok, emberrablások, földig rombolt műemlékek, szexrabszolgák láthatók. A terrorszervezet a polgárháborúba zuhant Szíria és Irak nagy részét meghódította, az elfoglalt városokba erőszak és rettegés költözött. Az IÁ a hollywoodi filmekből és videojátékokból lopott ötletekből forgatta propagandavideóit, hogy világszerte önkénteseket toborozzon.

Becslések szerint Európából legalább öt-nyolcezren csatlakoztak a terrorszervezethez.

„Számukra pont az volt a motiváló erő az Iszlám Államban, hogy kínált valamit. Egyfajta világképet adott, egyfajta célt adott az életüknek (...) Nyilván ez egy elég beteg cél és értelem volt, de hát talán ezért is csatlakoztak hozzá olyan kevesen” – vélte Wagner Péter, Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.

A 26 éves férfit és társát lenyűgözték az ISIS-ről szóló filmek, sőt, egy idő után úgy gondolták, csatlakoznak a szervezethez. F. Viktor még 2014-ben kezdett levelezni egy Abu Isa nevű férfival, aki Szíriába hívta, hogy egy város védelmében vegyen részt, ennek fejében pénzt is kapott volna.

„Az európai gyakorlatból azt látjuk, hogy

a kiutazást mindig megelőzi valamiféle radikalizálódási folyamat, amelynek a során az a személy, aki akar csatlakozni ezekhez a szervezetekhez, általában online felületen keresztül, kapcsolatot keres valakivel, aki már kint van az Iszlám Államban”

– mondta a kutató.

Az elsőrendű vádlott saját a saját pénzén utazott Törökországba, ahol a megbeszélések ellenére nem is várták őt, de valahogyan eljutott a határ mellé, ahol végül a török hatóságok tartóztatták fel és szállították haza. F. Viktor utazása előtt nem sokkal ismerkedett meg a fiatalabb vádlottal, de neki nem volt pénze és útlevele, ezért nem tartott vele. Végül valamit ő is tenni akart a kalifátusért, ezért az egyik közösségi oldalon dicsőítette az Iszlám Államot és terrortámadással fenyegetőzött. Mindezt két nappal a világot sokkoló, 84 halálos áldozatot követelő nizzai merénylet után tette.

„Az ominózus merényletet követő időszakban azzal fenyegetőzni, hogy busszal emberek közé hajtok, ez bizony több egy egyszerű ízléstelenségnél,

ennek komoly realitása lehet, amelyre a hatóságoknak is fel kell készülnie” – mondta Horváth Péter ügyész.

Magyarországon már az is bűncselekmény, ha valaki egy terrorista csoporthoz csatlakozik, vagy ha a nevükben merényletekkel fenyegetőzik – hangzott el a Győri Ítélőtáblán. A másodfokú, jogerős ítélet rövid tanácskozás után született meg. Az elsőrendű vádlott fegyházbüntetésébe beszámítják az előzetes fogvatartásban töltött időt.

További részletek a Riasztásban 21 óra 5 perctől kedden este a Hír TV-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában