együtt a gyerekkel

2019.02.13. 11:45

Emmi: nem kérhetnek pénzt a kórházak a szülőktől a bentalvásért

Nem lehet külön díjhoz kötni, ha valaki gyermeke mellett szeretne lenni az ellátás alatt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyetértett azzal, hogy a szülők gyermekük melletti tartózkodását a kórházakban nem lehet külön díjfizetéshez kötni, és azzal is, hogy szükség van az elhelyezés körülményeit, komfortfokozatát rögzítő általános szabályozás létrehozására, aminek a kidolgozását a minisztérium megkezdte – közölte a tárca szerdán.

A közlemény szerint az Emmi egyetért az Alapvető Jogok Biztosának a sajtóban kedden megjelent ajánlásaival, amelyeket a kórházi ellátásra szoruló gyermekeket kísérő szülők benntartózkodásának lehetőségeivel kapcsolatban fogalmazott meg. Hozzátették, az érintett kórházak esetében már eddig is jelentős összeggel támogatták a gyermeküket kísérő hozzátartozók elhelyezését. Jogszabály alapján

a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő biztosítja a 14 év alatti gyerekek hozzátartozói, a szoptatós anyák és a fogyatékkal élők kísérői számára a kórházban tartózkodás feltételeit.

2018-ban ezt az ellátást több mint 44 000 hozzátartozó vette igénybe, amire az állam összesen 621 millió forintot költött – írták.

Székely László, az alapvető jogok biztosa keddi közleményében azt írta, módosulhat a gyermekeket kezelő kórházak házirendje, nem lehet díjfizetéshez kötni a szülő benntartózkodását az intézményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában