terrorizmus

2019.01.25. 16:08

ENSZ-békefenntartók haltak meg Maliban

A támadás elkövetését egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára.

Legkevesebb két ENSZ-békefenntartó meghalt Mali középső részén egy robbanás következtében – közölte pénteken az ENSZ Maliban működő békefenntartó missziója (MINUSMA). Több békefenntartó megsebesült.

Pénteken reggel egy katonai konvoj egyik járműve aknára hajtott a nyugat-afrikai ország középső részében, Mopti térségében.

A támadás elkövetését egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára. Ugyanakkor az elkövetés módja hasonló azokhoz a merényletekéhez, melyeket a múltban az al-Kaidához kötődő, Mopti térségében aktív szélsőséges csoportok követtek el.

Vasárnap a Mali északi részén lévő Kidal térségben történt egy támadás, melynek következtében 10 Csádból származó békefenntartó halt meg, illetve további 25 ember sebesült meg.

Maliban az ENSZ 15 000 fős békefenntartó missziója (MINUSMA) 2013-ban kezdte meg munkáját az után, hogy az ország északi része az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló dzsihadisták kezére került. A MINUSMA működésének kezdete óta több mint 170 békefenntartó vesztette életét, közülük legalább száz ellenséges tűzben. Ez az ENSZ-katonák vonatkozó időszakra eső összesített veszteségének több mint fele.

Mali északi részét 2012 tavaszán, egy katonai államcsíny után vonták ellenőrzésük alá a szélsőségesek. Bár a dzsihadistákat 2013-ban Franciaország vezetésével kiűzték a térségből, nem hagytak fel a támadásokkal, és már nemcsak északon, hanem Mali középső, illetve déli részén, valamint a szomszédos Burkina Fasóban és Nigerben is megjelentek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában