Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

2019.06.10. 18:10

Erdő Péter: a misszió jegyében telik majd a felkészítő időszak

A misszió jegyében telik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő év az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében – mondta Erdő Péter bíboros, érsek az egyházmegye családi napján, a máriaremetei kegytemplom parkjában pünkösdhétfőn.

Budapest, 2019. június 10. Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek misét celebrál pünkösdhétfõn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén 2019. június 10-én. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Erdő Péter előadásában közölte: az eucharisztikus kongresszusok célja az is, hogy „megmutassuk hitünket az egész világnak” és „nem erőszakosan, de meghívjunk másokat is arra a boldogságra”, amelyet csak Krisztusban lehet megtalálni.

Úgy fogalmazott:

„a misszió mindig tanúságtétellel indul, amely megkívánja a körülöttünk lévő világ megismerését, a kapcsolatok kialakítását, a személyes tanúságtételt életünkkel, segítő szeretetünkkel. De mindezek után előbb utóbb fel kell tárnunk, hogy honnan merítjük az erőt, miben hiszünk és kinek a tanítványai vagyunk”.

Tehát „nem puszta jelenlét” a misszió – mondta.

A bíboros kitért arra, hogy misszióra nem csak távoli földrészeken van szükség, és ezt a feladatot nem csak „különleges szakemberek” végezhetik.

A missziós küldetést az egész egyház kapta feladatul.

Erdő Péter felidézte: amikor a 4. század folyamán a püspöki templomoktól távol kezdtek templomokat építeni, közösségeket szervezni, a fő cél éppen a misszió volt, az emberek meghívása a hitre és a keresztségre.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek beszédét hallgatják a résztvevők pünkösdhétfõn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén 2019. június 10-én.
Fotó: Mónus Márton / MTI

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő év a plébániáról mint missziós közösségről szól.

Hozzátette: ez a missziós munka, az érdeklődők meghívása a plébániai közösségekbe „megújulásunk ösztönzője is lehet”.

Hiszen

„olyan közösségnek és ünneplésnek kell lennie a templomainkban”, amely „a bátortalanul érdeklődő embert is megszólítja, számára is vonzó”

- fogalmazott Erdő Péter.

A bíboros a nap végén tartott szentmisén arról beszélt: az egyház ma is minden nyelven szól a Szentlélek segítségével.

Szól a 21. század emberének megváltozott közlési módjain is, és megtalálja az utat a távol állók szívéhez is.

A keresztényeknek pedig megadja, hogy „megtaláljuk a tanúságtétel módját minden időben”

- tette hozzá.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hagyományosan Máriaremetén tartja ifjúsági és családi napját, a karizmák ünnepét. A rendezvényen plébániák, szerzetesközösségek, iskolák és intézmények mutatkoznak be.

Borítókép: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek misét celebrál pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén 2019. június 10-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában