ellentétek

2021.03.25. 07:26

Észak-Korea újabb rakétákat lőtt ki a Japán-tenger felé

Japán elítéli a cselekedetet, amely az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak egyértelmű megsértését jelenti.

Észak-Korea újabb két rakétát lőtt ki a Japán-tenger felé – közölte csütörtökön Dél-Korea és Japán, határozottan tiltakozva a phenjani rezsim újabb rakétakísérletei miatt.

A dél-koreai hadsereg vezérkara, amely az amerikai hírszerzéssel „szoros együttműködésben” elemezte a történteket, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákként azonosította az Észak által indított két rakétát.

A japán védelmi tárca közlése szerint az első észak-koreai rakétát helyi idő szerint nem sokkal reggel 7 óra után, a másodikat pedig szűk fél órával később indították.

Szuga Josihide japán kormányfő újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy Japán „határozottan elítéli” ezt a cselekedetet, amely az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak egyértelmű megsértését jelenti.

Az amerikai hadsereg indiai- és csendes-óceáni parancsnoksága a szomszédos országokat veszélyeztető tevékenységnek nevezte az újabb északi rakétakísérletet, és hangsúlyozta, hogy szövetségeseikkel és partnereikkel szorosan egyeztetnek a kialakult helyzetről.

A phenjani rezsim egy héten belül másodszor hajtott végre rakétakísérleteket. Vasárnap két rövid hatótávolságú manőverező robotrepülőgépet indított nyugati partjairól, először hajtva végre rakétakísérletet, amióta Joe Biden az Egyesült Államok elnöke. Washingtonban mindazonáltal hangsúlyozták szerdán, hogy a phenjani vezetés rövid hatótávolságú rakétákkal végrehajtott kísérletei nem sértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait.

A vasárnapi rakétatesztre néhány nappal a dél-koreai és az amerikai haderő közös hadgyakorlata után kerítettek sort. A kilenc napon át folytatott hadvezetési gyakorlat múlt csütörtökön ért véget.

Az ENSZ határozatokban tiltotta el ballisztikus rakéták tesztelésétől a saját atomfegyver kifejlesztésén dolgozó phenjani rezsimet, és kemény büntetőintézkedésekkel sújtotta, hogy eltántorítsa a nukleáris robbanófejjel felszerelhető rakéták fejlesztésétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában