Hallgassa élőben!

Észak-Macedónia háromnapos kijárási tilalmat fontolgat

Negatív koronavírusteszt és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Szerbiába péntektől a hazai és a külföldi állampolgárok is, s míg Szerbia egyre inkább enyhít a korlátozó intézkedéseken, Észak-Macedónia az átfertőződések megakadályozása érdekében teljes kijárási tilalmat rendelne el a hétvégi iszlám ünnep miatt.

Szerbiában csütörtökről péntekre 10 833-ról 10 919-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. A kormány eltörölte azt a határozatot, amely szerint csak negatív koronavírusteszttel lehet belépni az országba, ellenkező esetben 14 napos karantén vár az utazóra. Péntektől a határ teljes mértékben megnyílt a bejövő személyforgalom előtt.

A szerbiai közegészségügyi intézet ajánlást fogalmazott meg a filmes szakma számára, amelyben az újrainduló forgatásokat szabályozza. Ezek szerint, ha lehetséges, kerülni kell a közeli kapcsolatot, be kell tartani az ajánlott kétméteres távolságot, és a stáb minden tagjának maszkot és kesztyűt kell viselnie, kivéve az éppen jelenetet forgató színészeket. Tömeges jelenetek felvételénél legfeljebb ötvenen tartózkodhatnak egy helyen. A szerbiai film- és sorozatkészítés március közepe óta állt, a szükségállapot és az egészségügyi előírások miatt ugyanis nem forgathattak a stábok.

Koszovóban 24 óra alatt eggyel, 1004-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A belpolitikai válság azonban – a járványhelyzettel ellentétben – nem enyhül, sajtóértesülések szerint nem lehet majd könnyedén új kormányt alakítani, miután március végén a bizalmi szavazáson megbukott az Albin Kurti vezette kabinet. A várakozások szerint a jelenleg az alkotmánybíróság előtt lévő ügy megoldása az előrehozott választás lesz.

Észak-Macedóniában péntekre 1858-ról 1898-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az iszlámhívők a hétvégén ünneplik a ramadán végét, és kezdődik a háromnapos áldozati ünnep (kurban bajram). Mivel az ország lakosságának több mint egyharmada muszlim vallású, a kormány pénteken dönt arról, hogy a tömeges ünneplések – és az átfertőződések – elkerülése érdekében teljes kijárási tilalmat vezessen-e be szombat délutántól kedd reggelig. Az ország egészségügyi minisztere szerint azért lenne szükség a szigorú lépésre, mert egyre kevesebben tartják be az elővigyázatossági intézkedéseket, és éppen a családi ünneplések miatt nőtt meg az utóbbi napokban az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Az ellenzék és a muszlimok szerint viszont nem lenne logikus lépés a teljes kijárási tilalom, hiszen jövő kedden már megnyithatnak a kávézók és az éttermek, ahol szintén sok ember gyűlik majd össze, így – véleményük szerint – az egy-két nappal korábbi szigornak semmi értelme.

Montenegróban május 5-én regisztráltak utoljára új fertőzöttet. Az igazolt fertőzöttek száma 324, az aktív esetek száma 1. A strandok egy hete kinyitottak, de egyelőre még a lezárt határok miatt csak belföldi turisták fürdőzhetnek az Adriai-tengerben. Várhatóan június elsejétől már a külföldiek is beléphetnek az országba. Idegenforgalmi szakemberek szerint az árak idén mérsékeltebbek lesznek a korábbiaknál, egyrészt hogy még több turistát vonzzanak Montenegróba, másrészt „szolidaritásból”, hiszen mindenkit megviselt a koronavírus-járvány.

Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2338-ról 2350-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az ország többségében szerbek lakta részének, a boszniai Szerb Köztársaságnak a vezetése csütörtök este feloldotta a szükségállapotot, így kijárási tilalom sincs már érvényben az országnak ebben a felében.

Dosszié

Hozzászólások

hirdetés
A kényelmi élelmiszereké a jövő
hasznoszerzés a háttérben
Hamis volt az állítólag Amerikából Ausztráliába repült versenygalamb szalagja
Illegális hulladéklerakók felszámolása / 56 másodperce
Még beadhatók a pályázatok a kormányzati támogatásra
Idén január 31. a határideje az illegális hulladéklerakók felszámolását célzó kormányzati pályázatnak.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ORSÓS PÉTER 79 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 16-án 14 órakor lesz a Marcalgergelyi temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HELLEBRAND MÁRTONNÉ szül.: Czaun Mária életének 90. évében csendesen megpihent. Utolsó útjára 2021. január 18-án a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor kísérjük az úrkúti temetőben. Gyászoló család
„Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk.” Soha el nem múló szeretettel emlékezünk édesanyánk ZÖLD JÓZSEFNÉ szül. Berta Éva halálának 10. évfordulóján. Szerető gyermekei
„Míg éltél szerettünk, míg élünk siratunk.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZARKA GÁBORNÉ SZÜL.: VARGA ZSUZSANNA 66 éves korában hosszantartó, türelemmel viselt betegségében elhunyt. Temetése 2021. január 20-án, szerdán 14 órakor lesz a tapolcai új temetőben. Szerető Lánya, Veje, Unokái
„Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERTA ERNŐ Bauxitbánya volt dolgozója 76 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. január 19-én, kedden 12.15-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a nyirádi temetőben. Kialakult jelenlegi helyzet miatt kérjük a szabályok betartását. Gyászoló család
"Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GALAMB JÁNOS 2021. január 11-én 71 éves korában örökre megpihent. Felejthetetlen halottunk temetéséről későbbiekben adunk hírt. Gyászoló család
Szomorú szívvel értesítjük, akik ismerték SZABÓ LÁSZLÓ - volt Balatonalmádi lakos - 98 éves korában csendesen megpihent. Búcsúztatója 01.16-án, szombaton 10 órakor a Balatonalmádi Szent Imre templomban lesz. Kegyeletüket, kérjük legfeljebb egy szál virággal róják le! Utolsó útjára szűk családi körben kísérjük, a templom sírkertjébe. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GRÓSZ ANDRÁSNÉ született Gál Teréz volt ROBIXOS dolgozó 68 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése 2021. január 19-én, kedden a 12.30-kor tartandó gyászmise után 13 órakor lesz a porvai temetőben. Gyászoló szerettei és fia
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BABOS JÓZSEFNÉ tanítónő szül. Stefanovics Ilona 92. életévében elhunyt. Temetése 2021. január 16-án 10.30-kor lesz Takácsiban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÖMÖK FERENC 74 éves korában fájdalmaiból megpihent. Temetése 2021. január 19-én, kedden 13 órakor lesz a királyszentistváni temetőben. A gyászolók
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HASZNOS FERENC 72 éves korában megpihent. Temetése szűk családi körben történik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FEKETE MIKLÓSNÉ szül. Szalai Erzsébet 72 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. január 14-én szűk családi körben Nemesvámoson megtörtént. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZOMBATHELYI JÓZSEFNÉ Szül.: Samu Rozália 70 éves korában türelemmel viselt, hosszantartó betegségében elhunyt. Temetése 2021. január 19-én, kedden 14.30-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a kisapáti temetőben. Gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. EDELÉNYI-SZABÓ ATTILÁNÉ szül. Dr. Wiesner Katalin életének 78. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. január 18-án 11 órakor lesz a pápai Alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkbe örökké élsz, Mert szeretünk nagyon..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy WINDT ISTVÁNNÉ szül. Horváth Katalin 75. életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. január 16-án 15 órakor lesz a pápai Alsóvárosi temetőben, előtte gyászmise 14 órakor a Szent Anna templomban. A gyászoló család
Túl korán engedted el kezünket, gyászba borítva szerető szívünket. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÁNOS életének 72. évében 2020. december 27-én váratlanul elhunyt. Hamvait a veszprémi Dózsavárosi temetőben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!” Fájó szívvel emlékezünk SZANYI ISTVÁN halálának 1. évfordulójára. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐSZEGHY KATALIN óvodai dajka 72 éves korában csendesen megpihent. Szeretett halottunktól 2021. január 15-én 14.30-kor veszünk búcsút a kéttornyúlaki temetőben. A gyászoló család
"Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Fáradt tested megpihenni tért." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy türelemmel viselt betegségében MIHÁLOVICS GYÖRGY 60 éves korában örökre megpihent. Búcsúztatása 2021. január 16-án, szombaton 15 órakor lesz a pécselyi alsó temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ETLINGER JÓZSEFNÉ szül. Kovácsevics Ilona 86 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. január 15-én, pénteken 11 órakor lesz a veszprémi Dózsavárosi temetőben. A gyászoló család
Hősi vakond / 24 perce
Kimúlt a robotvakond a Marson, nem fúr tovább
keresik az ország slágerét / 38 perce
Három régi és egy új tag került a Dal 2021 zsűrijébe
körkép / 1 órája
Sarkvidéki hideg érkezik hétvégére – Mínusz nyolc-tíz Celsius-fok lehet
Marton Attila
Krasznahorkai Balázs / 1 órája
Magyar film világpremierjét tartják a Goai Nemzetközi Filmfesztiválon
talpra állás / 1 órája
A korlátozások megszűnése után gyorsan élénkülhet a turizmus
Dakar-rali / 1 órája
Peterhansel ismét megállíthatatlan volt