Alázatosak maradnak

2019.05.27. 00:54

Fekete-Győr: a Momentum a magyar egészségügy pártja

A magyar egészségügy mellett az oktatás és a megélhetés pártjává kell válniuk – mondta a Momentum elnöke.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A Momentum Mozgalom feladata mostantól az, hogy a magyar egészségügy, oktatás és megélhetés pártjává váljon – jelentette ki a párt elnöke vasárnap éjjel Budapesten az európai parlamenti (EP-) választási eredményeket értékelve.

Fekete-Győr András hangosan ünneplő szimpatizánsaik előtt azt mondta, az ő pártjuk volt az egyetlen, amely valódi problémákra valódi megoldásokat adott.

Bár az eredmények azt mutatják, hogy a Momentum Mozgalom mintegy 330 ezer szavazatot kapott, csaknem 10 százalékot ért el, és így 2 képviselőt is küldhet az EP-be,

a pártelnök szerint alázatosaknak kell maradniuk, mert nem nyertek, a miniszterelnököt még mindig Orbán Viktornak hívják.

Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-választási listájának vezetője úgy fogalmazott, hogy vissza kell adni az álmokat az embereknek. A Momentum Mozgalom a bizonyíték arra, hogy vannak még csodák, a semmiből is lehet pártot építeni – tette hozzá, megjegyezve: ehhez vízió, elszántság és csapat kell.

Borítókép: Fekete-Győr András, a Momentum elnöke beszél a Momentum eredményváró rendezvényén a fővárosi Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában