kegyelmi pillanat

2017.12.09. 20:10

Felavatták a Magyarország segítségével helyreállított templomot Olaszországban

Felavatták szombaton a közép-olaszországi Tolentinóban a Szent Szív és Szent Benedek-templomot, amelynek helyreállítását Magyarország finanszírozta.

Tolentino, 2017. december 9. Az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) által közreadott képen Nazzareno Marconi püspök (j2) megáldja a felújított Szent Szív és Szent Benedek-templomot a közép-olaszországi Tolentinóban 2017. december 9-én. Középen Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere . A 2016. október 30-i földrengésben súlyosan megrongálódott templom újjáépítését a magyar kormány a Hungary Helps Programon keresztül mintegy 150 millió forinttal támogatta. MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Bartos Gyula

A templom kapuit Nazzareno Marconi püspök nyitotta meg, az ünnepségen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki nagykövet, Varga Lajos váci segédpüspök, valamint Andrea Carradori, a Szent Szív Társaság perjele és a Vatikán képviselői.

Balog Zoltán kegyelmi pillanatnak nevezte a templom újranyitását. Felidézte, hogy a település egy éve levélben kért segítséget Magyarországtól a templom helyreállításához. Itáliából évszázadok óta érkeztek Magyarországra papok, művészek és tudósok – fogalmazott, megemlítve Gellért püspököt és Kapisztrán Szent Jánost. „Most mi jöttünk el Tolentinóba” – folytatta.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a közép-olaszországi Tolentinóban, a felújított Szent Szív és Szent Benedek-templom avatásán 2017. december 9-én. Balra Andrea Carradori, a Szent Szív Társaság perjele.
Forrás: MTI Fotó / Emmi | Fotós: Bartos Gyula

Hangsúlyozta, hogy a segítség jelképes, Magyarország nem gazdag ország, de gazdaságilag eljutott arra a szintre, hogy tud segíteni: a Hungary Helps program révén, amely segítséget nyújt a keresztényeknek Szíriában, Irakban vagy épp afrikai diákoknak ad ösztöndíj-lehetőséget Magyarországon.

Magyarország 150 millió forinttal támogatta a templom helyreállítását.

Andrea Carradori tavaly december 8-án küldte el levelüket Orbán Viktor miniszterelnöknek. Egy év elteltével sikerült megnyitni a templomot – mutatott rá.

A Szent Szív- és Szent Benedek nemcsak az első templom, hanem az első középület, amely a földrengés után megnyitotta kapuit, Tolentinóban az összes többi templom zárva van még.

A templomba tábla került a magyar és az olasz zászlóval, amely emlékeztet arra, hogy a magyar kormány finanszírozta a helyreállítást.

Forrás: MTI Fotó / Emmi | Fotós: Bartos Gyula

A helyi lakosok – mint azt a közmédiának elmondták – nagyon várták a templom újranyitását, mert az viszonyítási pont számukra. Sok olaszországi magyar is elment az ünnepélyes megnyitóra.

Giuseppe Pezzanesi polgármester hangsúlyozta, hogy a templom újranyitása történelmi pillanat, amelyet a település sohasem felejt el, az olasz és a magyar nép közötti kötelék most már örökérvényű.

Bejelentette, hogy testvérvárosi kapcsolatra lépnek Nagykőrössel.

Az 1805-ben alakult, csak Tolentinóban több mint negyven főt számláló laikus Szent Szív Társaságot csuhásoknak (Sacconi) is nevezik a húsvét pénteki passión viselt öltözékük miatt. A Szent Szív templomban a régi rítusú, latin nyelvű misét celebrálják.

A magyar kormány a 2009-es abruzzói földrengés után a szintén súlyos károkat szenvedett Capestrano városában Kapisztrán Szent János szülőházának helyreállításában is segített a budapesti I. kerülettel közösen.

Borítókép: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közreadott képen Nazzareno Marconi püspök (j2) megáldja a felújított Szent Szív és Szent Benedek-templomot a közép-olaszországi Tolentinóban 2017. december 9-én. Középen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

MTI Fotó / Emmi / Bartos Gyula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában