Gyógyulás

2019.02.18. 16:50

Felébredt a kómából a nő, akit egy rendőr lőtt főbe véletlenül

A magyarói járókelő egy autósüldözés vétlen szemtanúja volt, és a hatóságok lövedéke találta el. Bár a megyei kapitányság korábban megtagadta a bocsánatkérést az asszonytól, a rendőrség végül mégis elnézést kért az incidensért.

Mint arról korábban portálunk is beszámolt, február 8-án egy rendőr lőtt le tévedésből egy nőt a nyílt utcán az erdélyi Maros megye Magyaró településén. A rendőrök egy olyan gépkocsit próbáltak megállítani, amelyik sofőrje egy korábbi ellenőrzőpontnál elmenekült a hatóságok elől. Amikor tovább hajtott, az egyik rendőr lövésekkel próbálta megállítani: egy lövedék pedig eltalálta az épp arra járó magyarói nőt.

A nő életéért sokáig küzdöttek, nem is eredménytelenül: a kolozsvári orvosoknak sikerült felébresztenie a kómából az asszonyt. A műtéten átesett Lovász Hajnalt hétfő délután helikopterrel Kolozsvárról a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították, ahol továbbra is orvosi felügyelet alatt tartják. Az 59 éves nő állapota lényegesen javult:

nemcsak hogy túl van az életveszélyen, de lekerült a gépekről, kommunikál és mozgatja a végtagjait

A portál arról is beszámolt, hogy a sértett fia azt nyilatkozta: a szászrégeni rendőrkapitányság két vezetője is felkereste, az intézmény támogatásáról biztosította, ugyanakkor elnézést kért a történtekért. Ez azért meglepő – amellett, hogy természetesen örömteli – esemény, mert mint korábban a Krónika megírta,

Dumitru Bâltag Maros megyei rendőrfőkapitány kategorikusan elutasította a bocsánatkérés lehetőségét.

Sőt, Gheorghe Costea, a megye főügyésze is így vélekedett, akinek az az álláspontja, hogy majd akkor kell a rendőrségnek elnézést kérnie, amikor jogerős ítélet születik az ügyben, és ebben vétkesnek mondják ki a karhatalom emberét – akinek kilétét azonban még mindig nem fedték fel. A hibázó rendőrt azzal védik, hogy kénytelen volt elsütni revolverét, hisenz a Magyarón keresztül száguldozó sofőr veszélybe sodorta az életét.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában