haragból ölt

2019.07.19. 10:49

Halálbüntetés várhat a japán filmstúdió gyújtogatójára

A férfi szerint ellopták a novelláját, azért követte el a harminchárom ember életét követelő tettét.

Ellopták a tettes novelláját, és ezért gyújthatta fel azt a kiotói filmstúdiót, amelynek lángoló épületében 33 ember lelte halálát, tíz pedig súlyosan megsérült – írta pénteken a japán sajtó.

A beszámoló szerint a gyanúsított tettének elkövetése közben azt kiabálta, hogy plágium áldozata. Egy nő, aki látta a 41 éves férfi őrizetbe vételét, azt mondta, a gyanúsított láthatóan elégedetlen és dühödt volt, közben pedig azt kiabálta, plagizálták.

A férfi, mielőtt a filmstúdió bejáratánál valamilyen gyúlékony folyadékot locsolt szét és meggyújtott, azt kiabálta: „Haljatok meg!”.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a férfitól egyelőre nem tudták megkérdezni mindezt, a hírek szerint ugyanis a gyújtogatásban 35 másik emberrel együtt ő is megsérült, jelenleg kórházban ápolják.

A lap szerint egyébként

Japánban a népesség jelentős része faházban él, a szándékos gyújtogatók akár halálbüntetést is kaphatnak a hatályban lévő törvények szerint.

Egy férfi, aki 2006-ban 16 ember halálát okozta szándékos gyújtogatással, jelenleg is a halálsoron van.

A tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám egy részüknek sikerült kimenekülnie. A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta. A legtöbb áldozatra a háromszintes épület legfelső emeletén találtak rá. A 33 halálos áldozat közül tizenkilenc holttestét találták meg a tetőhöz vezető ajtónál, amelyet nem lehetett belülről kinyitni.

Japánban ez az elmúlt két évtized legtöbb halálos áldozattal járó tömeggyilkossága.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában