megtorlás

2019.06.03. 05:46

Halálos izraeli rakétatámadás érte Szíriát

Újabb izraeli rakétatámadás érte Szíriát vasárnap, 24 órán belül a második, és ennek is van halálos áldozata – jelentette a szíriai állami média és egy független aktivistahálózat.

Ezúttal az ország középső részén lévő Homsz tartományban, egy T4 nevű katonai légitámaszpontot értek rakéták, helyi idő szerint nem sokkal vasárnap éjfél előtt. Egy katona meghalt, másik kettő pedig megsebesült, és megrongálódott egy fegyverraktár – jelentette a Sana hírügynökség és az állami tévé.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat úgy tudja, hogy öt ember halt meg, köztük egy szíriai katona. A támaszponton nem csak a szíriai kormányhadsereg katonái teljesítenek szolgálatot, hanem velük szövetséges iráni harcosok és az Irán támogatta Hezbollah libanoni szervezet fegyveresei is – tette hozzá az OSDH.

Izrael egyelőre nem közölt semmit feltételezett támadásával kapcsolatban. Az AP hírügynökség szerint Izrael korábban már támadta ezt a támaszpontot.

Izrael vasárnap hajnalban is hajtott végre rakétatámadásokat Szíriában, azoknak hat halálos áldozatuk volt az OSDH friss adata szerint. A SANA állami hírügynökség meg nem nevezett katonai forrásokra hivatkozva arról számolt be közvetlenül utána, hogy a támadásokban a Damaszkusztól délnyugatra fekvő el-Kuneitra térség néhány katonai létesítményét találták el. Izrael később, napközben megerősítette, hogy csapásokat hajtott végre dél-szíriai katonai hadállások ellen: két tüzérségi üteget, több megfigyelő és hírszerző posztot és egy SZA2 légvédelmi egységet támadott. Megtorlás volt ez két rakétára, amellyel Szíria Izraelt próbálta támadni. Az egyik rakéta izraeli területen csapódott be, de nem okozott kárt – közölték.

Ezt megelőzően május 17-én hajtottak végre hasonló légicsapást, amelyről Damaszkuszban azt közölték, hogy a szíriai légvédelem akcióba lépett az ellenséges célpontok elfogása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában